Az NSO ajánlja:
Eb-adatbank: Olaszország
Eb-adatbank: Bulgária
A csoport állása
Akikre érdemes figyelni:
Alessandro Del Piero
Antonio Cassano
Gianluigi Buffon
Zdravko Zdravkov
Martin Petrov
Dimitar Berbatov
Az olasz keret további tagjai&
A bolgár keret további tagjai&
Minden lehetőséget kiveséztek, minden gyanút megemlítettek, minden precedenst (pró és kontra) elmondtak, minden eredményt megszültek, most eljött a pillanat, hogy az olasz válogatott tagjai a dánsvéd meccs helyett végre a bolgárok elleni összecsapásra összpontosítsanak.
Giovanni Trapattoni szövetségi kapitány sem akar már az északi rangadóval foglalkozni, már csak azért sem, mert csapata pillanatnyi helyzetében a már kiesett bolgárok is veszélyes ellenfélnek tűnnek. A squadra azzurrából eltiltás miatt Gennaro Gattuso és Fabio Cannavaro is hiányozni fog, azaz nem játszhat a középpálya motorja (aki remekelt a svédek ellen) és a védelem oszlopa, aki az első két találkozón megbízhatóbbnak tűnt, mint Alessandro Nesta. (Gattuso egyébként vasárnap megjárta Olaszországot, ugyanis a felesége világra hozta első kislányukat.) További gondot jelent, hogy combizomhúzódása miatt nem léphet pályára Cristiano Zanetti sem, és kérdéses Christian Vieri játéka is: az Inter középcsatára a térdét fájlalja. (A lehetséges helyettesek: Materazzi, Fiore, Camoranesi és Corradi.)

Giovanni Trapattoni talán a bolgárok ellen ül utoljára az olasz válogatott kispadján
Hoppá
A ’78-as világbajnokságon Argentína 6–0-ra verte meg Perut, ezzel kipottyantották Brazíliát.
A ’82-es világbajnokságon Németország 1–0-ra verte meg Ausztriát, ezzel kipottyantották Algériát.
A ’84-es Európa-bajnokság selejtezôjében Spanyolország 12–1-re verte meg Máltát, ezzel kipottyantották Hollandiát.
A 2000-es Európa-bajnokságon Spanyolország 4–3-ra verte meg Jugoszláviát, ezzel kipottyantották Norvégiát.
A 2004-es Európa-bajnokság selejtezôjében Svédország hazai pályán kikapott Lettországtól, ezzel kipotytyantották Lengyelországot.
Az olaszok rettegnek, hogy most ôk következnek a kipottyantott áldozatok sorában.
Csak közben meg ne feledkezzenek arról az apróságról, hogy meg kell verniük Bulgáriát…

Könnyen elképzelhető, hogy bekerül a csapatba Valerij Bozsinov, a Lecce 18 éves támadója, aki az elmúlt napokban sokat bírálta a kapitányt a szerinte túlságosan defenzív taktika miatt: "Remélem, hogy az olaszok ellen végre pályára léphetek, mert alig várom, hogy bemutatkozhassak az Európa-bajnokságon. Kemény mérkőzésre számítok, mert a squadra azzurrának mindenképpen nyernie kell." ---- Olaszország
Buffon
Panucci
Nesta
Materazzi
Zambrotta
Fiore
Pirlo
Perrotta
Cassano
Del Piero
Vieri
Szövetségi kapitány:
Giovanni Trapattoni
Bulgária
Zdravkov
V. Ivanov
Pazsin
Zagorcsics
Sztojanov
Peev
M. Petkov
Hrisztov
M. Petrov
Jankovics
Berbatov
Szövetségi kapitány:
Plamen Markov ---- Valerij Bozsinov
Leccében nagyon utálják Barit és a Barit.
Leccében bálványozzák Valerij Bozsinovot, akit a város fogadott fiának tekint. A 18. életévét februárban betöltő csatár három éve játszik a piros-sárgák színeiben, és amikor 2002. január 27-én – tehát 16. születénapja előtt – a Brescia elleni találkozón bemutatkozott a Serie A-ban, ő lett az olasz bajnokság történetének legfiatalabb légiósa. Most arra vágyik, hogy végre pályára lépjen az Európa-bajnokságon, és megmutathassa, hogy mit tud.
Bariban nagyon utálják Leccét és a Leccét.
Antonio Cassano
Bariban bálványozzák Antonio Cassanót, a város legendás szülöttjét. A lassan 24 éves csatár négy évet játszott a piros-fehéreknél, és amikor 1999. december 11-én – tizenhét évesen és öt hónaposan – a Lecce elleni (!) találkozón bemutatkozott a Serie A-ban, ő lett a klub történetének egyik legfiatalabb első ligás játékosa. 2001 óta a Romát erősíti, és most alig várja, hogy ismét pályára lépjen, és gólokkal segítse csapatát a negyeddöntőbe jutáshoz.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik