Szenvedtek, de nyertek

Aleksandrs Starkovs kapitány ugyanis megkeverte a kártyáit: Dzintars Zirnis helyett Aleksandrs Isakovs lett a jobbhátvéd, a kreatív Marian Pahars helyett pedig egy inkább a romboláshoz értő középpályást, Valentins Lobanovst állított a centrumba. Ettől függetlenül azért nem látszott a cseheken, hogy nagyon félnének az előttük álló percektől.
Érdekességnek számított még a kezdés előtt, hogy látszólag azonos volt a két csapat alapfelállása: a négy védő előtt egy szűrő, három támadó középpályás és két csatár szerepelt – persze abban biztosak lehettünk, hogy nem a csehek bekkelnek majd. A felvetés jogosságára alig egy perc alatt kaptunk bizonyítékot: előbb Pavel Nedved viharzott el a bal szélen, és ívelt be veszélyesen – habár Aleksandrs Kolinko elnézte a labdát, végül megúszták a bordó mezesek –, aztán Milan Baros talált be lesről. Nem sokkal később már kézzel-lábbal védekeztek a lettek, aztán Karel Poborsky újabb villámgyors támadás végén megkegyelmezett: jobb lábával elrúgta a labdát a bal elől…
A csehek támadtak, de az elején felettébb kapkodóan. A lettek védekeztek, ahogyan tudtak, néha a nemzeti sportjukat, a hokit idézően. Alig tíz percbe tellett, mire az emberben felötlött az "edzőmeccs" szó, holott gólról szó sem volt.

Sőt, olykor már Maris Verpakovskis is meglógott a túloldalon, de veszedelmes gyorsasága nem párosult kellő támogatással. Jan Koller azonban kamatoztatta magasságát: miután az egész Eb-mezőnyben ő a legnagyobb (202 centi), nem volt meglepő, hogy minden felívelés az övé lett – ami a csehek számára szomorú, hogy ezekből semmi értékelhetőt sem sikerült kihozniuk. Baros rohangált mellette fel és alá, de a szélsők (Poborsky, Nedved) egyike sem ért föl jó ütemben. Ilyen esetekben hatásos fegyver lehetett volna az átlövés – erre Rosicky is rájött, ám Kolinkóba püfölte a labdát.
Ha finomak akarunk lenni Nedvedék kritikájával, akkor csak annyit jegyzünk meg: az első félidőben olykor elég tanácstalannak mutatkoztak. Meg is kapták érte a büntetést: épp lepergett a 45. perc, amikor a szintén szélvészgyors Prohorenkovs robogott le az alapvonalig, beadásából pedig Verpakovskis könnyedén a hálóba passzolt. Igen, a lettek 1–0-ra vezettek a szünetben!
A képlet a fordulás után sem változott, ellenben Nedved már a színészi képességeit is bevetette: jó nagyot homorított a tizenhatos előtt, Veissiére értékén kezelte az előadást, nem ítélt semmit. A szögletek után is folyvást húzták a szájukat a csehek, ami nem kis mértékben Zemlinskisnek köszönhető, ő ugyanis remekül irányította a védelmet. Poborsky ágyúzása aztán már érdemelt volna némi kárpótlást – az olasz és dán támadók előző napi hatékonyságával húzhattunk párhuzamot immár. Prohorenkovsban ellenben olyannyira buzgott a tettvágy, hogy egy versenyfutás közben jól tarkón vágta a bekkjét. A túlvégen Baros az évtized helyzetét hagyta ki, aztán Koller lőtt a félpálya közepéről – ebből sem született gól.
Jöttek is az új emberek – mind támadó szelleműek –, ennek viszont az volt a hátulütője, hogy a villámléptű lettek szinte percenként vezettek életveszélyes kontrákat. Bármelyikkel eldönthették volna a meccs sorsát. Mégis a fehér mezesek kamikazetaktikája jött be: a legjobbjuk, Poborsky, valamint Baros hozta össze az egyenlítést. Ezen a ponton vetődött fel a kérdés: összeomlanak-e a lettek? Nem omlottak össze, a végén mégis elbuktak. Heinz ugyanis jókora szenvedés után megnyerte a cseheknek a derbit.
Megérdemelten, a semleges szurkolók szíve mégis a lettek miatt szomorú…

---- P ---- 1