Németh remekelt

2004.06.14. 21:04
Címkék
Az eddig is nyilvánvaló volt, hogy Németh Kornél bármikor képes bravúrra, ám a vasárnapi ötödik helyezése az MX3 vb második futamán mégis mindenkit meglepett.
Méghozzá azért, mert a valaha volt legeredményesebb magyar kroszszos áprilisban megsérült, és elég kényes kézműtéten esett át, így több mint másfél hónapig nem motorozhatott. A kihagyás azonban nem látszott meg a teljesítményén – néhány napos motoros edzéssel a háta mögött utazott Szlovéniába, ahol a géposztály legjobbjai közé verekedte magát.– Mi a titka?– Néber Árpád doktor úr teljesen rendbe hozta a jobb kézfejemet, és a Murai János által irányított erőnléti edzések is jót tettek, hiszen kondícióban a kihagyás ellenére fel tudtam venni a versenyt az ellenfeleimmel. No és a magyar drukkerek is nagyon sokat segítettek, szinte úgy éreztem magam, mintha otthon lennék.– A hírek szerint mindkét viadalon parádés felzárkózást produkált. – Előbb a rossz rajt után a huszadik helyről jöttem fel az ötödikre, majd a második viadalon buktam – egy lejtőn akartam kikerülni néhány bukott pilótát, amikor a sáros pályán kicsúszott az első kerekem –, és az utolsó, a negyvenedik helyről a tizenhatodik lettem. A második versenyen sokkal jobban motoroztam, mint az elsőn – huszonnégy ellenfelemet előztem meg. – Technikai gondja nem volt?– Ha csak az nem, hogy a sáros talajon alig két kör alatt elhasználódott a szemüvegem. El kellett dobnom ahhoz, hogy valamit egyáltalán lássak. Persze anélkül nagyon kellemetlen és veszélyes volt motorozni, de egy vébé-futamon nem gondol erre az ember.– A Szlovén GP után egyértelműen adódik a kérdés: még mire lehet képes a hátralévő világbajnoki futamokon?– Remélem, hogy még előrébb tudok lépni. A Szlovén GP meggyőzött arról, hogy helyem van ebben a géposztályban, hiszen az első versenyen a legjobb privát KTM-es lettem.– Akkor hát a hét végi Francia GP-n is láthatjuk?– Igen, ráadásul a francia pályát ismerem és szeretem is.
Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
37 perce

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
59 perce

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
1 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
1 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
1 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
1 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
2 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik