Senki sem görcsöl a svédeknél

2004.06.13. 22:47
Címkék
A svédek a kora esti hőségben ki is próbálták másnapi ütközetük helyszínét, az Európa-bajnokságra felhúzott Alvalade-stadiont, sőt  honfitársaik kivételével minden újságírót, de még az aréna személyzetét is meglepve  fél órával korábbra hozták a kezdést.
Délelőtti estorili vizitünk során Erik Edman hosszasan beszélt arról, hogy nem a meccs végigvédekezésére készülnek a bolgárok ellen.
"Sem Berbatovot, sem mást nem kell majd külön őriznem, mert az elsődleges célunk nem az, hogy ne kapjunk gólt, hanem az, hogy szerezzünk elegendőt a győzelemhez. Tulajdonképpen már azzal is elégedettek vagyunk, hogy eljutottunk az Európa-bajnokságra, miért görcsöljünk hát" – magyarázta a holland Heerenveen védője.
Amennyire a rövid időre látogathatóvá tett vasárnap esti edzésen megállapíthattuk, tényleg nem görcsölnek. Alapvetően a tizenhatos és az oldalvonal közötti gyors, lapos paszszos összjátékot, valamint a kapu elé belőtt, beívelt labdák gólra váltását gyakorolták – nem feledkezve meg a támadók által elsőre elhibázott labdák "feldolgozásáról", a másodszándékú beadásokról sem.
Természetesen a lélek erősítése is műsoron volt, amennyiben a gyakorlást vezénylő edzői stáb tagjai minden egyes gólnál hangos tetszésnyilvánításban törtek ki.
Remélik, a bolgárok ellen is lesz alkalmuk hasonlóra.
Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
3 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
4 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
4 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
5 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
5 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
5 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik