Új uszoda Debrecenben

2004.06.08. 21:06
Címkék
A hír örömteli, a tervek szerint minden igényt kielégítő, fedett uszoda épül Debrecenben. Olyan uszoda, amely akár úszóvilágversenyeknek is otthont adhat.
Mindezt kedd délután Kósa Lajos, a város polgármestere is elmondta, hozzátéve: már felvették a kapcsolatot a Magyar Úszószövetséggel, hiszen az új létesítmény – amely a Főnix-csarnok mellett épül – akár egy rövid pályás Európa-bajnokságnak is otthont adhatna. Kósa szerint a beruházás két-három milliárd forintba kerül majd, ám a tetemes összeg nem az államkasszát terheli, az önkormányzat magántőke bevonásával hozza tető alá az uszodát. Kósa szerint 2006-ra megépülhet a létesítmény, amely jól igazodik a hosszú távú városi sportkoncepcióba: "Megépítettük az atlétikai stadiont, elkészült a csodás Főnix-csarnok, megszületett a jégpálya, és most egy uszodával gazdagodik a város. Az uszoda a nagyközönségnek és természetesen az élsportnak is fellegvára lesz" – öszszegzett a polgármester. ---- N ---- F
Legfrissebb hírek

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
1 perce

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
14 perce

Planéta Szimonetta két gólt lőtt pályafutása utolsó meccsén

Kézilabda
18 perce

Egy csapat van csak nyugaton – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
20 perce

Az Olympiakosz kiejtette a címvédőt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
23 perce

Története során először Francia Kupa-győztes a Lens

Francia labdarúgás
32 perce

Serie A: öngól a hajrában, döntetlennel zárta az idényt az Atalanta

Olasz labdarúgás
44 perce

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik