Mezey a szakmai bizottságban

2004.06.08. 21:43
Címkék
Mezey György is tagja annak az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) által összehívott szakmai bizottságnak, amely a portugáliai Eb küzdelmeiről készít jelentést.
Az Andy Roxbrough, az UEFA technikai igazgatója által vezetett csoport a helyszínen elemzi a taktikai irányzatokat, és a 16 válogatott környezetében tartózkodva figyeli meg az új edzésmódszereket. A magyar együttest az 1986-os világbajnokságra kivezető szakember mellett a testületben olyan hírességek találhatók, mint a német Berti Vogts, a szlovák Jozef Venglos, a holland Rinus Michels, a francia Gérard Houl- lier, az angol Roy Hodgson és a román Angel Iordanescu.VÁLSÁGSTÁB. Válságülést tart Dick Advocaat, a holland válogatott szövetségi kapitánya a csapat szállásán, Albufeirában. A szakember állítólag zárt ajtók mögött beszélget el a kulcsjátékosokkal az utolsó két felkészülési mérkőzésen – 0–1 mind Belgium, mind Írország ellen – elszenvedett vereségről, valamint a németek elleni Eb-találkozó taktikájáról. A megbeszélésről hiányzik majd két sztár, a sérült Clarence Seedorf, aki izomhúzódása miatt legfeljebb a csehek és a lettek ellen lesz bevethető, valamint Roy Makaay. A Bayern München csatárát, aki a Bundesligában 23 gólt szerzett, a holland sajtó ugyan a kezdőcsapatba követeli, de továbbra is kegyvesztett Advocaatnál. "Van Nistelrooy és Makaay nem jól egészítik ki egymást" – jelentette ki a tréner, aki a támadósorban főleg a Manchester United csatárára számít. Az ő párja minden bizonnyal Patrick Kluivert lesz, holott erről a kettősről már többször is beigazolódott, hogy képtelen együtt futballozni.KOLLER HÁZASSÁGA. Megnősült Jan Koller, a cseh válogatott és a Borussia Dortmund csatára. A 31 éves játékos a Prágától 50 km-re lévő Dobris kastélyában vette feleségül Hedvika Kankovát, akivel Belgiumban ismerkedett meg, amikor még az Anderlecht játékosa volt. A pár néhány éve már együtt él, és van egy 10 hónapos kislányuk, Hedvika. A vendégseregben ott volt Koller dortmundi és válogatottbeli játékostársa, Tomas Rosicky is. A nászút viszont tolódik, tekintettel a szombaton kezdődő Európa-bajnokságra.
Legfrissebb hírek

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
5 perce

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
19 perce

Planéta Szimonetta két gólt lőtt pályafutása utolsó meccsén

Kézilabda
22 perce

Egy csapat van csak nyugaton – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
25 perce

Az Olympiakosz kiejtette a címvédőt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
27 perce

Története során először Francia Kupa-győztes a Lens

Francia labdarúgás
37 perce

Serie A: öngól a hajrában, döntetlennel zárta az idényt az Atalanta

Olasz labdarúgás
49 perce

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
1 órája
Ezek is érdekelhetik