Óvatosak, de esélyesek

GYENGE BALÁZSGYENGE BALÁZS
2004.06.02. 21:08
Címkék
Spanyolországban a labdarúgás nem egyszerűen nemzeti kérdés, annál jóval több. Az egyesületek több mint elegendő élményt nyújtanak a szurkolóknak, hiszen egyrészt a világ talán legszínvonalasabb bajnokságát rendezik az ibériai országban, másrészt a spanyol klubok európai dominanciája több mint kiemelkedő. Éppen ezért van hiányérzete a legtöbb honpolgárnak a válogatottal kapcsolatban, a nemzeti tizenegy ugyanis 1964 óta inkább csak örök ígéretként vítézkedik a nagy nemzetközi tornákon. Most is remélik, hogy másképp lesz.
Joaquín (17) a 2002-es vb után az idei Eb-n is villogni szeretne
Joaquín (17) a 2002-es vb után az idei Eb-n is villogni szeretne
Joaquín (17) a 2002-es vb után az idei Eb-n is villogni szeretne
Joaquín (17) a 2002-es vb után az idei Eb-n is villogni szeretne
Joaquín (17) a 2002-es vb után az idei Eb-n is villogni szeretne
Joaquín (17) a 2002-es vb után az idei Eb-n is villogni szeretne
A spanyol válogatott immár sokadszorra készülhet úgy nagy nemzetközi tornára, hogy a legtöbben esélyesnek tartják a végső győzelemre. A spanyol szurkolók természetesen ezúttal is bizakodnak, ám ők mostanra inkább már óvatosan közelítik meg a kérdést, hiszen a nemzeti tizenegy teljesítménye egyetlen alkalmat – az 1964-ben megnyert Európa-bajnokságot – leszámítva, rendre elmaradt a várakozásoktól.
A kontraszt azért is éles, mert az ibériai ország egyesületei rendre móresre tanítják európai vetélytársaikat, és bár a spanyol klubokban is szép számmal szerepelnek idegenlégiósok, azért minden egyes csapatban találni legalább egy, de inkább több meghatározó hazai játékost. A válogatottban mégis mintha elfogyna a klasszisok tudománya, az elmúlt években a gárda egyszerűen képtelen volt előrébb jutni a negyeddöntőknél: 1996-ban Angliában és 2000-ben a holland–belga közös rendezésű Európa-bajnokságon, illetve az 1994-es amerikai, valamint a 2002-es japán–dél-koreai tornán bukott el a piros-kék legénység a legjobb nyolc között – csak a teljesség kedvéért: az 1998-as franciaországi vb-n a spanyolok még a csoportkört sem élték túl.
A nem túl dicsőséges közelmúlt ellenére a válogatott tagjai fogadkoznak (csak úgy, mint elődeik), elsősorban azért, mert a szomszédos Portugáliát a második otthonuknak érezhetik, főképp a nyelvi rokonság, valamint a több tízezer odalátogató honfitársuk révén. Ezen kívül Inaki Sáez csapatában ezúttal tényleg jó arányban találhatunk befutott, rutinos futballistákat – Raúl, Baraja, Valerón, Helguera –, illetve feltörekvő, elszánt fiatalokat – Vicente, Fernando Torres, Joaquín. Az igaz, hogy ezek a játékosok is képesek mélyrepülésre, hiszen a keretbe behívottak közül a többség ott volt a görögöktől odahaza elszenvedett vereség során a gyepen, majd az északírek elleni lélektelen 0–0-n, ám ugyanezek a labdarúgók azóta sem kaptak ki a válogatottal. Sőt, Spanyolország a belfasti találkozó óta zsinórban nyert hét mérkőzést, és csak az idén április végén csúszott be egy döntetlen az olaszok ellen idegenben (1–1). Elsőként mindjárt a rendező, mellesleg csoportellenfél Portugáliát tanította móresre (3–0) Guimaraesban barátságos mérkőzésen, majd miután a selejtezőcsoportból második helyen lépett tovább, a norvégoknak esélyt sem hagyott a pótselejtezőn.

A gárda alapvetően támadó felfogású, noha Sáez mester inkább csak egy előretolt ékkel szerepelteti az övéit. Ugyanakkor az egy szem befejező csatárt (aki minden bizonnyal Fernando Torres lesz) olyan támadók kísérik a kapuig, mint Raúl, Joaquín és Vicente, és ha ehhez még hozzávesszük, hogy a két irányító középpályás (feltehetően Albelda és Baraja) sem érzi magát idegenül az ellenfél tizenhatosánál, máris érthető, miért ezt a stílust erőlteti a szövetségi kapitány. Ebből adódóan marad négy hely a védőknek, ám jelenleg a két középső bekk (Marchena és Helguera) mellett senki sem vert tartósan gyökeret a hátsó alakzat szélein – többnyire Puyol és Míchel Salgado a kiválasztott, ám mindketten hajlamosak a hullámzó teljesítményre, az utóbbi ráadásul meg is sérült, és helyette Joan Capdevila utazik Portugáliába. A kapus személyét illetően egyelőre nincs kérdés, mert ugyan Canizares a legtöbb válogatottban kezdő lenne, Iker Casillas lassan már világklasszisnak tekinthető – Sáez legalábbis így gondolkodik a 23 esztendős madridiról.
Akárhogy is áll fel a csapat, Spanyolországban ezúttal a számmisztikába is belekapaszkodnak az emberek, mivel a válogatott korábban a már említett 1964-es Eb-n brillírozott (hazai pályán megnyerte a tornát), valamint az 1984-es franciaországi viadalon jutott a döntőbe. Ha tartják a húszéves ritmust, ezúttal ott lehetnek a július 4-i, liszszaboni fináléban. ----
Legfrissebb hírek

Olvasóinknál toronymagasan a Veszprém nyerné a férfi kézilabda BL-t

Kézilabda
6 perce

Jégkorong: Jaromír Jágr reméli, hogy jövő nyáron búcsúmérkőzést rendezhet magának

Jégkorong
21 perce

Két és fél év kihagyás után újra indul golfversenyen Tiger Woods

Egyéb egyéni
47 perce

Fils szetthátrányból szerezte meg első győzelmét az ATP-vb-n

Tenisz
1 órája

Ágner Zoltán lett a Dunaújváros női vízilabdázóinak vezetőedzője

Vízilabda
1 órája

Muaythai: Szabó Máté U18-as világbajnok lett

Utánpótlássport
1 órája

Búcsúmeccs is lesz az északírek elleni – élő felvezető

Magyar válogatott
1 órája

U19-es válogatottunk harmadszor is kikapott, nem lesz ott az Európa-bajnokságon

Magyar válogatott
1 órája