Isztambul már a sztárokra vár

2004.06.02. 20:52
Címkék
A Besiktas új elnöke, Yildirim Demirören tegnap kijelentette: hétfőn Isztambulba várja Lothar Matthäust, és az "apróságok"  a 450 ezer eurós, csaknem 120 millió forintos lelépési díj kifizetése az MLSZ-nek&  elintézése után ünnepélyes keretek között aláírhatják azt a szerződést, melynek értelmében az egykori világbajnok három éven át irányíthatja a Fekete Sasokat  jelentette törökörszági tudósítónk, Mehmet Basaran.
Yildirim Demirören nemcsak a kispadon, a pályán is nagy neveket szeretne látni, így ha rajta múlik, a Jimmy Floyd Hasselbaink, John Carew, Giovane Elber, Nicolas Anelka, Sylvain Wiltord ötösből legalább ketten a Besiktasnál folytatják. Az elnök említett még egy nevet, mégpedig Gera Zoltánét, akiért kétmillió eurót boldogan kifizetne (a csatár ára 3 millió euró, azaz 750 milliót forint). Hogy Isztambulban mennyire kész tényként kezelik Lothar Matthäus és Gera Zoltán érkezését, azt az is jelzi, hogy a klub internetes oldalán mindkettőjük pályafutását részletesen bemutatják. Ami említést érdemel még: a Milliyet című török lap emlékeztet arra, hogy Lothar Matthäus a télen hasonló körülmények között távozott Belgrádból, mint ahogyan most Budapestről Isztambulba készül…

Szavazás

Elhagyja-e Matthäus a magyar válogatottat?

Írja be az itt látható számot!

Szavazás

Elhagyja-e Matthäus a magyar válogatottat?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Vasárnapi sportműsor: kezdődik a Roland Garros, Európa-kupa-döntőt játszik a Tatabánya

Minden más foci
13 perce

Darts: Van Gerwen a gyenge kezdés után döntő legben jutott tovább

Egyéb egyéni
33 perce

La Liga: kiesett a Mallorca és a Girona

Spanyol labdarúgás
52 perce

Fontos német győzelem a magyar csoportban a hoki vb-n, bajban a svédek

Jégkorong
1 órája

A Mercedes újra kibérelte az első sort: Russell a végén lopta el a show-t

F1
1 órája

Dani Carvajal gólpasszal búcsúzott, a Real Madrid hatgólos meccsen nyert az évadzárón

Spanyol labdarúgás
1 órája

Lewandowski betalált, de az utolsó meccsén kikapott a Barcelona

Spanyol labdarúgás
1 órája

Izgalmas csatában az FTC került előnybe a Honvéd ellen a férfi vízi ob I döntőjében

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik