Lázár Zoltán: sikeres váltás

BARANYAI ANTALBARANYAI ANTAL
2004.05.31. 21:31
Címkék
Az akadályhajtással fejeződött be vasárnap a nemzetközi Vecsés-kupa, amely egyben az ob 2. fordulója és vb-válogató is volt. Az egyes fogatoknál tovább tartott a lengyel fölény, így végül a vendégek egymás között döntötték el a hármas összevetést, amelyet, akárcsak az összetettet, a lengyel bajnok Viktor Pietrowski nyert meg.
A ketteseknél meglepetésre nem került be a négyes összevetésbe a hatszoros világbajnok Lázár Vilmos, miután csinált egy verőhibát, ám összesítésben így is győzött Selyben Zsolt és a szlovák válogatott Pavol Balaz előtt. Az akadályhajtást viszont Varga Péter nyerte a már említett szlovák hajtó és a kecskeméti Kalmár László előtt. A négyes fogatok látványos végjátéka is bővelkedett a meglepetésekben. Itt is négyen hajtottak alapidőn belül hibátlant, s végül a kettesben csapatvilágbajnok Nyúl Zoltán lett az első ifjabb Dobrovitz József és Bárdos Attila előtt. Lázár Zoltán már összetett győztesként hajthatott pályára a ráadásban, ezért megengedhette magának, hogy kockáztasson, s végül a nagy iram két verőhibát is eredményezett. Ez azonban már semmit sem jelentett, Lázár Zoltán végzett az élen Kecskeméti László és ifjabb Dobrovitz József előtt.

VECSÉS-KUPA NEMZETKÖZI FOGATHAJTÓVERSENY, EGYBEN VB-VÁLOGATÓ, VECSÉS. Akadályhajtás. Egyes fogatok: 1. Viktor Pietrowski (lengyel) 0/0/1:56.19, 2. D. Pietrowski (lengyel) 0/0/1:56.53, 3. Zablocki (lengyel) 0/5. Kettes fogatok: 1. Varga Péter (Tápiószentmárton Kincsem Lovaspark SE) 0/0, 2. Balaz (szlovák) 0/5, 3. Kalmár (Kecskemét Aranyhomok SE) 0/10. Négyes fogatok: 1. Nyúl Zoltán (Kecskeméti Hírös LK) 0/0, 2. ifj. Dobrovitz (Vecsés SE) 0/5/1:45.83, 3. Bárdos A. (Tápiószentmárton Kincsem Lovaspark SE) 0/5/1:55.75. Az összetett végeredménye. Egyes fogatok: 1. Viktor Pietrowski 101.10, 2. D. Pietrowski 119.34, 3. Zablocki 121.98. Kettes fogatok: 1. Lázár Vilmos (Gödöllő Lázár Lovaspark SE) 115.30, 2. Selyben (Kőröshegy Borkút LK) 118.54, 3. Balaz 128.33. Négyes fogatok: 1. Lázár Zoltán (Gödöllő Lázár Lovaspark SE) 125.56, 2. Kecskeméti (Tápiószentmárton Kincsem Lovaspark SE) 126.96, 3. ifj. Dobrovitz 135.80
Legfrissebb hírek

Egy-egy gól Hollandiától és Marokkótól – jöhet a hosszabbítás!

Foci vb 2026
35 perce

Megható jelenet: Gakpo betalált Marokkó ellen, majd minden érzelem előtört belőle gyermeke elvesztése miatt – videó

Foci vb 2026
48 perce

„Ha ez szabálytalan, akkor az Arsenal nem lenne bajnok” – Klopp a németek elvett góljáról

Foci vb 2026
1 órája

Összesen 7 lövés, de 3 nagy védés a félidőben

Foci vb 2026
1 órája

Elkezdődött a Hollandia–Marokkó mérkőzés

Foci vb 2026
2 órája

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Hollandia–Marokkó 1–1

Foci vb 2026
2 órája

Videón a paraguayi csoda – így esett ki az idei vb első tizenegyespárbajában Németország

Foci vb 2026
3 órája

Az 56 beadás rekord – sokatmondó, hogy 10 volt sikeres

Foci vb 2026
3 órája
Ezek is érdekelhetik