Elszámolták magukat

I. SZ.I. SZ.
2004.05.21. 22:28
Címkék
A portugál szervezők elárulták, hogy az Európa-bajnokságra épített hat kisvárosi stadion építésének költségei kétszer akkorák voltak, mint ahogy azt eltervezték. A városok alaposan elszámolták magukat, és óriási kölcsönöket vettek fel.
Braga és Leiria például a következő húsz évben szigorú megszorításokra kényszerül a költségvetésében.
A kimutatások szerint Braga és Leiria mellett Guimaraes, Coimbra, Faro és Aveiro összesen 290 millió eurót költött az új stadionjára, ez 107 százalékkal meghaladja az előzetes terveket. Az Eb összes költsége körülbelül 600 millió euró lesz, a kormány tájékoztatása szerint az állam nem költekezett ki, a többletköltségekkel az önkormányzatoknak kellett megbirkózniuk. A 70 ezer lakosú Braga járt a legrosszabbul: 30 ezres, sziklás hegyoldalban megépített stadionja 83.9 millió euróba került, ami 180 százalékkal több, mint a becsült összeg. A város tartozásának 78 százaléka a stadion miatt gyűlt össze, amiben az állam is hibásnak mondható, mert előzetesen a költségek 25 százalékát vállalta magára, de csak 13 százalékot fizetett ki.
A vizsgálat zárójelentése szerint két oka van a becsült és a tényleges összegek közötti hatalmas különbségnek: a tervezéskor mutatott határtalan optimizmus és a városok építkezési költségek felügyelésében való gyakorlatlansága. A június 12-én kezdődő Európa-bajnokságnak nyolc város tíz stadionja ad otthont, a fent említett kisvárosok mellett Lisszabon és Porto két-két arénában rendez meccseket, a nagyvárosokban nem voltak ilyen súlyos anyai gondok. ---- D ---- &
Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
5 perce

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
8 perce

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
8 perce

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
29 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
35 perce

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

Minden más foci
46 perce

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
1 órája