Nem csökken a program

F. M.F. M.
2004.05.17. 20:51
Címkék
A magyarok számára (is) kedvező döntést hozott a Nyári Olimpiai Sportágak Szövetsége (ASOIF): biztos, hogy a 2012-es ötkarikás játékokig egyetlen sportág sem kerül le a műsorról, így addig megmenekült az öttusa, a softball és a baseball.
E három sportág ötkarikás jövője két évvel ezelőtt került veszélybe, majd az érintettek erős, érzelmektől sem mentes lobbizásba kezdtek, és ez sikert hozott. A NOB Lausanne- ban ülésező végrehajtó bizottsága elfogadta az ASOIF határozatát. "Minden olimpia után kielemezzük a versenyeket. A programot a huszonnyolcas sportági és a 10 500 fős sportolói létszámon fagyasztottuk be. Ha bármely sportág bekerül az olimpia műsorába, akkor valamelyiknek ki kell esnie, de ilyenre 2012-ig nem kerülhet sor" – mondta Jacques Rogge NOB-elnök. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság egyébként 1936 óta nem törölt műsoráról sportágat. "Mi, akik szeretjük az öttusát, eddig is biztosak voltunk abban, hogy az újkori olimpiák atyjának, Pierre de Coubertin bárónak a sportága nem kerülhet ki a műsorból. A mostani bejelentés ezt hivatalossá tette" – vélekedett a döntésről Császári Attila, a magyar és az európai szövetség elnöke.
Legfrissebb hírek

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája

Vendégsiker a férfi röplabda Extraliga kelet-magyarországi rangadóján

Röplabda
2 órája

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2 órája