Pérec visszavonult

Vágólapra másolva!
2004.04.27. 22:21
Címkék
A franciák háromszoros olimpiai bajnok atlétája, Marie-José Pérec lemondott a visszatérésről, miután súlyos fizikai problémákkal küszködik.
A 35 éves sztár három esztendő kihagyás után tavaly versenyzett volna először, ám csípőízületi gyulladása miatt ez elmaradt, így nem vehetett részt a párizsi világbajnokságon. Pérec az újabb kudarc után szülőföldjére, a Francia Antillákra költözött, s ott megpróbált felkészülni, de nem sikerült megfelelő fizikai állapotba kerülnie, ezért a végleges búcsú mellett döntött. A "Guadeloupe-i Gazellának" nevezett sprinter 1991-ben és 1995-ben világbajnoki, 1992-ben Barcelonában és négy évvel később Atlantában olimpiai bajnoki címet nyert 400 méteren, ráadásul az egyesült államokbeli ötkarikás játékokon a 200 métert is megnyerte.Loroupe maratoni győzelme

Vasárnap Lipcsében világsztárok részvételével rendezték meg a nemzetközi maratonifutó-versenyt. A 2012-es olimpiára kandidáló német városban igyekeztek bebizonyítani, hogy jó ötkarikás házigazdák lennének nyolc év múlva. Az útvonalat újfent felmérték, és hitelesíttették, valamint olyan atlétákat hívtak meg, akik klasszis eredményre képesek. Így indult a nők között, és nyert természetesen a táv egykori világcsúcstartója, a kenyai Tegla Loroupe, valamint edző- és honfitársa, Christoph Cheboiboch a férfiak között. A dimbes-dombos útvonal ugyancsak megnehezítette a futók dolgát, így a 2:10:16-os győztes idő elismerésre méltó teljesítménynek számít, s egyben új versenycsúcs.

Nemzetközi maratonik
Lipcse. Férfiak: 1. Christopher Cheboiboch (kenyai) 2:10:16, 2. E. Kipyego (kenyai) 2:11:00. Nők: 1. Tegla Loroupe (kenyai) 2:29:40
Ruhr-vidéki maratoni. Férfiak: 1. Faustin Baha (tanzániai) 2:10:08, 2. S. Loywapet (kenyai) 2:12:11, 3. Guerra (ecuadori) 2:13:12. Nők: 1. Lidija Vasziljevszkaja (ukrán) 2:30:07, 2. M. Ptikany (kenyai) 2:32:17, 3. B. Omwanza (kenyai) 2:33:32
Legfrissebb hírek

Ratajski nagyot fordított Plaisier ellen, elsőként nyolcaddöntős a darts-vb-n

Egyéb egyéni
12 perce

Cherki gólt és gólpasszt jegyzett Nottinghamben, a City győzelmi kényszerbe hozta az Arsenalt

Angol labdarúgás
18 perce

WADA-jelentés: 2024-ben nem nőtt a pozitív doppingesetek aránya

Egyéb egyéni
32 perce

Félollózós találat, bombagól vagy gyönyörű emelés? Szavazzon az NB II legszebb őszi góljára!

Labdarúgó NB II
39 perce

A Parma nyert, a Fiorentina maradt az utolsó helyen a Serie A-ban

Olasz labdarúgás
1 órája

Öttusa: Tamás Eb-címet védett és vb-bronzot nyert a juniorok között

Utánpótlássport
1 órája

Menesztették az Atomerőmű kosárlabdacsapatának vezetőedzőjét

Kosárlabda
2 órája

Egy év, 365 fotó: Özbas Szofi Európa-bajnok lett, birkózóink 6 Eb-érmet hoztak haza – ilyen volt 2025 áprilisa

Egyéb egyéni
3 órája
Ezek is érdekelhetik