A kvótások kihagyhatják

Cs. B.Cs. B.
2004.04.27. 23:01
Címkék
Szegeden, a Maty-éri pályán a hét végén kerül sor a 21. evezős Simády Béla-emlékversenyre, amelyen a legjobb hazai versenyzők mellett hat ország  Szerbia-Montenegró, Horvátország, Görögország, Bulgária, Szlovákia és Csehország  sportolói, azaz összesen körülbelül ötszázan vesznek részt.
A szövetség idénynyitó sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a magyarok számára már pénteken, egy úgynevezett válogatóval elkezdődik a verseny. Ezen ugyan a három, olimpiai kvótával rendelkező egységnek – a kétszeres világbajnok Haller Ákos, Pető Tibor kétpárnak, valamint a Remsei Mónika, Stift Edit és a Varga Tamás, Hirling Zsolt könnyűsúlyú kétpárnak – nem kötelező indulnia, de a további athéni helyekért folytatott harc szempontjából fontos lehet a viadal. "A június tizenharmadikán kezdődő luzerni kvalifikációs regattán férfi egypárban és női kétpárban is szeretnénk újabb kvótát szerezni, az ehhez vezető útnak lesz az első állomása a pénteki erőpróba, majd a hét végi nemzetközi verseny" – mondta Melis Zoltán szövetségi kapitány. A Haller, Pető kettősnek nincs igazán riválisa hazai vízen, a másik két egységnek viszont lehet kihívója – a tavalyi, milánói vb-n nem személyek, hanem hajók harcolták ki az ötkarikás indulási jogot –, a játékokra utazó csapat összetétele a jövő hét végén rajtoló Világkupa-sorozat (melynek állomásai: Poznan, München és Luzern) végére alakul majd ki.
Legfrissebb hírek

NB I: Debrecen–Zalaegerszeg

Labdarúgó NB I
6 perce

A Lecce ellen folytatódott az Udinese borzasztó sorozata

Olasz labdarúgás
1 órája

Christian Horner teljes nyugalomban élne, ha nem térne vissza az F1-be

F1
1 órája

Alejandro Davidovich nyerte a sanghaji spanyol házi döntőt

Tenisz
1 órája

Valter Attila bukással zárta a kerékpáros szezont Japánban

Kerékpár
1 órája

Mario Sostaric: Ez lesz a mi BL-döntőnk!

Kézilabda
1 órája

Szavazás: hányadik helyen végez a magyar válogatott a Nemzetek Ligájában?

Magyar válogatott
1 órája

Győzelemmel mutatkozott be a Szeged kispadján Tóth Balázs

Labdarúgó NB II
2 órája