Jól szurkolt a Milan

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2004.04.21. 20:53
Címkék
Szegény Rosetti bíró! Március 21-én rengetegen bírálták, amiért az Adriano Galliani ligaelnökkel folytatott telefonbeszélgetését követően a 47. percben félbeszakította a LazioRoma fővárosi derbit.
Gyanítható, az újrajátszást követően is megtalálják majd őt – a Lazio-hívek feltétlenül –, hiszen a "farkasoknak" megadott, és mint később kiderült, döntetlent érő tizenegyest alighanem vitatják még pár napig.
Az első félidőben ment minden békésen (már amennyire ez városi rangadó esetén lehetséges) a maga rendjén, a csapatok kölcsönösen elhibáztak néhány lehetőséget (főképp Mancini és Lima lövése volt veszélyes), majd a Lazio megszerezte a vezetést. A 39. percben egy már-már veszni látszó labdát Zauri az alapvonalról középre kanalazott, Corradi pedig furcsa mozdulattal a hálóba lőtt.
A második félidő elejét alaposan meghajtotta a Roma, ám Peruzzi állt a vártán, egészen a 61. percig. Akkor egy jobbról belőtt labdáról Totti lemaradt, Corradi keze viszont nem, a mozdulatot pedig Rosetti kiszúrta. Hogy szándékos volt-e a kezezés vagy sem, nehéz eldönteni, a bíró mindenesetre büntetőt ítélt, amelyből Totti elemi erővel a bal felső sarokba vágta a labdát. Aztán rohant, hogy egy kamera segítségével ország-világnak megmutassa az ünneplő Roma-tábort.
És ki tudja, milyen képeket köszönhettünk volna a karmesternek, ha röviddel később szabadrúgásból nem a lécet próbálja meg kettétörni… Csakhogy Peruzzin segített a "keret", majd a másik oldalon ugyanezt megtette Corradi fejesénél is, így igazságosnak mondható, leginkább az éllovas Milannak tetsző döntetlennel ért véget a találkozó.
Az eredmény azt jelenti, hogy a Milan vasárnap bajnok lehet, ha megveri idénybeli egyetlen legyőzőjét, az Udinesét, miközben a Roma legfeljebb döntetlent játszik az Empolival.

A-liga
Elmaradt mérkőzés:
Lazio–Roma 1–1 (Corradi 39., ill. Totti 61. – 11-esből)
Az élcsoport a 30. forduló után: 1. Milan 75 pont, 2. Roma 67, 3. Juventus 63, 4. Internazionale 52, 5. Lazio 51 (48–34), 6. Parma 51 (49–40)

Szavazás

Ki nyeri az olasz bajnokságot?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Zachariassen a legek legje; Beszélgetés Szalai Gáborral

E-újság
23 perce

Európai kézilabdaligák: Farkas Johanna 11 gólt szerzett a Metzingenben

Kézilabda
36 perce

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
45 perce

A csendnek is van hangja – Borbola Bence jegyzete

Labdarúgó NB I
58 perce

Az Év sportolója – Vincze András publicisztikája

Atlétika
59 perce

Vasárnapi sportműsor: Kisvárda–FTC, DVSC–ZTE

Minden más foci
1 órája

Ligue 1: hátrányból nyert a PSG, a Lille Giroud góljával mentett pontot

Francia labdarúgás
1 órája

Serie A: a Venezia a Napoli ellen szerezte meg az első pontjait, a Roma őrzi veretlenségét

Olasz labdarúgás
1 órája