Rossi Yamahával is félelmetes
Az idei Dél-afrikai Nagydíj első napja kísértetiesen hasonlít a tavalyihoz. A 125 és a 250 köbcentis géposztályban most is apriliás pilóta lett a pénteki, első időmérő legjobbja, a MotoGP-ben pedig Valentino Rossi volt a leggyorsabb.

Talmácsi Gábor nem várt ilyen jó időket az első időmérőn

Talmácsi Gábor nem várt ilyen jó időket az első időmérőn
A teszteredményekből nem lehetett túl sok következtetést levonni, mert bár Rossi pályáról pályára folyamatosan javult, de a hondás idényével ellentétben egyetlen rekordot sem ért el, sőt, lassúbb is volt, mint korábban. Ráadásul az ötszörös világbajnok, aki mindössze 17 napot tesztelt, egyáltalán nem szereti a dél-afrikai pályát. Ez azonban egyáltalán nem befolyásolta abban, hogy a leggyorsabb legyen a Yamahával. Sőt, egy tizedmásodperccel jobb időeredményt ért el, mint tavaly az első napon a Hondával, és a riválisok támadásaira csattanós válaszokat adott. Előbb Biaggitól, majd Capirossitól vette vissza az elsőséget.
Rossi egykori munkaadója, a Honda tehát vakarhatja a fejét. Már csak azért is, mert a két gyári hondás, Nicky Hayden és Alex Barros sokkal lassúbb az olasznál. (Hayden a 9., Barros a 12.) A hondások közül – ugyanúgy, mint 2003-ban – egyébként csak Sete Gibernau tudja tartani a lépést Rossival. Igaz, ehhez az is hozzájárult, hogy az újdonsült vezéryamahás az utolsó gyors körében egy kicsit hibázott, és már nem tudott javítani.
A 250-ben Randy de Puniet a szabadedzés után megnyerte az első időmérőt is, de nem elégedett meg ennyivel: Jerez, Barcelona és Valencia után Welkomban is pályarekordot ért el – három tizeddel megjavította a saját maga által felállított tavalyi csúcsot.
A 125-ben is egyszemélyes show-t láthatott a közönség. A 2000-ben 125-ös világbajnoki címet szerző Roberto Locatelli ugyan hét tizeddel elmaradt Ui Juicsi rekordjától, de a szabadedzés után az időmérőn sem volt ellenfele.
A tényekhez tartozik még, hogy szombatra esőt ígérnek a meteorológusok, így elképzelhető, hogy már most megvan a rajtsorrend: ha ugyanis vizes edzés lesz, akkor Rossi, De Puniet és Locatelli indulhat a pole pozícióból. ---- Dél-afrikai Nagydíj,
a gyorsasági motoros vb 1. futama, Welkom
1. időmérő edzés. 125 kcm: 1. Locatelli (olasz, Aprilia) 1:41.522, 2. Dovizioso (olasz, Honda) 1:42.090, 3. M. Kallio (finn, KTM) 1:42.283, 4. Jenkner (német, Aprilia) 1:42.375, 5. P. Nieto (spanyol, Aprilia) 1:42.401, 6. Barbera (spanyol, Aprilia) 1:42.584, …13. Talmácsi Gábor (magyar, Malaguti) 1:43.063, …24. Tóth Imre (magyar, Aprilia) 1:44.430. 250 kcm: 1. De Puniet (francia, Aprilia) 1:35.925, 2. Porto (argentin, Aprilia) 1:36.469, 3. Poggiali (San Marinó-i, Aprilia) 1:36.999, 4. Pedrosa (spanyol, Honda) 1:37.292, 5. F. Nieto (spanyol, Aprilia) 1:37.392, 6. A. De Angelis (San Marinó-i, Aprilia) 1:37.539. MotoGP: 1. Rossi (olasz, Yamaha) 1:33.353, 2. Gibernau (spanyol, Honda) 1:33.378, 3. Capirossi (olasz, Ducati) 1:33.709, 4. Biaggi (olasz, Honda) 1:33.730, 5. K. Roberts (amerikai, Suzuki) 1:33.841, 6. Edwards (amerikai, Honda) 1:33.859
Tv: Eurosport, 12.45–15.00 (élő) ---- Talmácsi Gábor (125 kcm, Malaguti, 13. hely): – Nem rossz a helyzet, de nagyon messze vagyunk a tökéletes beállításoktól. Az első futóművel rossz irányba indultunk el, így a gyors kanyarokban mindig elcsúszott a motorom eleje. Bár voltak gondjaink, bevallom őszintén, a tesztek után még ilyen eredményre sem számítottam. A gumik nagyon jók, a motor is rendben van, igaz, a pályarekordtól mindannyian nagyon messze voltunk, de ez a szélnek tudható be. A célegyenesben a végsebességünk elmaradt az optimálistól, a kanyarokban pedig sokszor annyira oldalba kapott minket a szél, hogy majd’ elvitte a motort. Néhány apróságon még változtatnunk kell ahhoz, hogy tartani tudjuk legalább ezt a pozíciót. Persze, nem lesz könnyű, hiszen a többiek is gyorsulnak majd.
Tóth Imre (125 kcm, Aprilia, 24. hely): – A délelőtti edzésre azokkal az alapbeállításokkal mentem ki a pályára, amelyeket csütörtökön dolgozott ki a csapat. Majdnem tökéletes volt a motor, de az eleje egy kicsit pattogott, úgyhogy elkezdtünk rajta dolgozni. Sajnos azonban sikerült teljesen elrontani a beállítást, és mivel az időmérő edzés elején az új alkatrészek miatt járatni is kellett az Apriliát, nem volt idő a korrigálásra. Az eredményem tavalyhoz képest jó, az idény eleji tesztek után azonban ennél sokkal jobbra számítottam. Ennél én is többet tudok, meg a csapat is, úgyhogy mindenképp javulást várok. ---- A tavalyi után az idei Dél-afrikai Nagydíj is szomorú hangulatban kezdődött. A múlt évi verseny előtt halt bele súlyos sérüléseibe a japán Kato Dajdzsiro, az idei Dél-afrikai GP előtt pedig hosszú betegség után elhunyt Max Biaggi technikai igazgatója, a spanyol Antonio Cobas. Az 51 évesen rákban meghalt mérnök a vb történetének egyik legelismertebb szaktekintélye volt – világbajnoki címhez segítette Sito Ponsot és Alex Crivillét, és a saját kezűleg tervezett JJ Cobas motorral ugyancsak vb-aranyat szerzett.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik








