Dennis egyetlen szerencséje, hogy ez nem foci

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2004.04.07. 21:25
Címkék
"Ha a McLaren egy focicsapat lenne, Ron Dennist már kirúgták volna"  írta a Daily Telegraph a minap, utalva a McLaren-istálló pocsék idénykezdetére.
David Coulthard és csapata, a McLaren pocsékul kezdte az idényt, és a távolabbi kilátások sem éppen rózsásak
David Coulthard és csapata, a McLaren pocsékul kezdte az idényt, és a távolabbi kilátások sem éppen rózsásak
David Coulthard és csapata, a McLaren pocsékul kezdte az idényt, és a távolabbi kilátások sem éppen rózsásak
David Coulthard és csapata, a McLaren pocsékul kezdte az idényt, és a távolabbi kilátások sem éppen rózsásak
David Coulthard és csapata, a McLaren pocsékul kezdte az idényt, és a távolabbi kilátások sem éppen rózsásak
David Coulthard és csapata, a McLaren pocsékul kezdte az idényt, és a távolabbi kilátások sem éppen rózsásak
Érthető a brit újság és a csapat szimpatizánsainak elkeseredése, hiszen a gárdánál az első három verseny során öt motor mondta fel a szolgálatot (ebből négy versenyen), az istálló pedig négy pontjával csupán az ötödik a konstruktőrök pontversenyében. Ez a négy egység is csupán a tavaly bevezetett pontszámítási rendszer szerint négy egység, a 2002-ig működő szisztémában, amely során csak az első hat kapott pontot futamonként, mindössze egyetlen pontocska állna a wokingi istálló neve mellett.
Mint ahogy azt keretes összeállításunkban láthatják, ilyen gyatra évkezdete 1981, azaz Dennis első, csapatvezetőként teljesített idénye óta nem volt az alakulatnak. Akkor John Watson és Andrea De Cesaris a McLaren-Forddal egyetlen pontot szerzett az első három viadalon, ehhez pedig az év végéig további 27-et tett hozzá. A konstruktőrök vb-pontversenyében a gárda a hatodik lett, ennél szerényebben azóta sem szerepelt Ron Dennis csapata.
Most viszont igencsak gyengélkednek az "ezüst nyilak", és a jelenlegi erőviszonyokat látva komoly esélye van annak, hogy nem kerül be az első négy közé a McLaren. A Ferrari és a Williams versenykörülmények között megközelíthetetlennek tűnik, és a Renault, BAR duó is jóval erősebb a wokingiaknál.

A gyenge idénykezdést kisebb pánikhullám követte, mint ahogy arról beszámoltunk, a kockás zászlóval az idén még nem találkozó Kimi Räikkönenről elterjedt, hogy a Ferrarival tárgyal, míg a megbízható, de igen lassú David Coulthard a csapat téli költözködésében és az ebből adódó szervezetlenségben látja a bajok forrását. A német sajtóban még az is megjelent, hogy a Mercedes a kivonulást fontolgatja, de ez nehezen elképzelhető.
Sokkal valóságosabbnak tűnik az a hír, hogy a McLaren feladja az MP4-19-es továbbfejlesztését, és teljesen új autót épít. Ez a négykerekű az augusztus 15-i Magyar Nagydíjra várható. A team aerodinamikai részlegében személyi változások várhatók, Adrian Newey csapatából számos embernek bizonytalanná vált a munkahelye. Mindenesetre ebben a helyzetben a kapkodás nem sok eredményre vezet, és a motorhibákból kiindulva nem feltétlenül az aerodinamikai csapatnál vannak gondok. ---- A ---- S
Legfrissebb hírek

Ganea apja szerint fiának azért kellett távoznia Újpestől, mert román – és nem azért mert 37 meccsen egy gólt sem lőtt…

Labdarúgó NB I
10 perce

„Ha tudtuk volna, hogy ennyire jó, nem várunk idáig” – páros interjú Pekárik Eszterrel és Nacsa Gáborral

Képes Sport
20 perce

NBA: egy ponttal verte meg a Dallas Mavericks a Denver Nuggetset

Amerikai sportok
44 perce

A reméltnél lassabban gyógyul Tóth Balázs – az idén már nem játszhat

Légiósok
1 órája

Karácsony a palánkon túl

Jégkorong
1 órája

A nevelőedző sorrendje: család, tanulás, sport

Utánpótlássport
1 órája

NS-jótékonyság: a kisvárdai futballisták Jézuskája járt a hajléktalanszállón

Labdarúgó NB I
1 órája

Szuzana Lazovics: Nincs időm főzni karácsonykor, a Kozármislenyt fogom elemezni

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik