Edunak brit útlevél kell

2004.04.05. 21:16
Címkék
Eduból egyhamar nem lesz angol válogatott. Az Arsenal mostanában kitűnő formában futballozó 25 éves brazilja tegnapelőtt jelezte, hogy boldogan venné a meghívást, ha esetleg Sven-Göran Eriksson úgy érezné, szüksége van még egy bal oldali középpályásra, ám a szövetség szerint erre nem sok esély van.
"Egyelőre nem foglalkozunk a kérdéssel, hiszen Edu nem brit állampolgár. Ahhoz, hogy szóba kerülhessen a szereplése, először ennek a feltételnek kell teljesülnie" – szólt az FA közleménye. Mint ismeretes, a világszövetség igyekszik szigorúan kezelni az országváltásra irányuló törekvéseket, legutóbb a brémai brazil, Aílton katari válogatottságát torpedózta meg.
Súlyos büntetést szabott ki Duncan Fergusonra az FA fegyelmi bizottsága. Az Everton csatára négy bajnoki összecsapást lesz kénytelen kihagyni, továbbá tízezer angol fontot befizetni a szövetség kasszájába a Leicester City elleni, április 19-i meccsen történtek miatt. Ferguson akkor csúnyán összeakaszkodott Steffen Freunddal, majd provokatív gesztusokkal hergelte a közönséget.
Michael Ricketts hatalmas balesetet élt túl egy angliai autópályán. A Middlesbrough támadója vasárnap kissé túl tempósan haladt az esőben Ferrarijával, és totálkárosra törte a járgányt – ám ő szerencsére sértetlenül szállt ki belőle, hétfőn már együtt edzett a csapattal.


Szavazás

Ki lesz a Premier League bajnoka?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

A Hamburg két góllal verte a Mönchengladbachot a Bundesligában

Német labdarúgás
13 perce

Jégkorong: két magyar győzelem, négy vereség

Utánpótlássport
46 perce

Antonelli vette át a vezetést Brazíliában, a Ferrari egyelőre hátrányban

F1
1 órája

Vívás: bronz Dormagenben, nyolcaddöntő Budapesten a kadét kardozóktól

Utánpótlássport
1 órája

Hárman a bajnoki címért! – jön a Zemplén rali

Egyéb autó-motor
2 órája

Márián Blanka: A legfontosabb a belső motiváció kialakítása

Utánpótlássport
2 órája

Simán nyert a Fehérvár a férfi kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
2 órája

Huszonhét éves játékvezető mutatkozik be az NB I-ben

Labdarúgó NB I
2 órája