Anglia: Tart a leicesteriek ügye

I. SZ.I. SZ.
2004.03.09. 21:50
Címkék
Három leicesteri futballista, Paul Dickov, Frank Sinclair és Keith Gillespie még mindig egy spanyolországi börtönben tölti napjait. A nemi erőszakkal vádolt labdarúgók következő kihallgatására legkorábban csütörtökön kerülhet sor, közölte Encarnación Gómez Díaz ügyész, aki kollégáival együtt részletesebb nyomozást rendelt el.
Egy angol házaspár állítólag a hotelben szemtanúja volt annak, hogy a leicesteriek betörtek három német nő szobájába, ám a férfit és a nőt egyelőre nem találták meg a spanyol rendőrök. A sértettek közben belefáradtak az ügybe, és elmondták, legszívesebben elhagynák La Magnát, és hazatérnének Németországba. A játékosok állítólag nagyon jól viselik a megpróbáltatásokat, a szintén itt lévő feleségek, illetve barátnők számára ugyanakkor különösen nehezek ezek a napok. Jogászok szerint a három labdarúgót várhatóan vagy felmentik, vagy hazaküldik Angliába, ahol befejezik az eljárást – a peszszimisták szerint 14 éves börtönbüntetést is kaphatnak.A csapat – amelyből további hat játékost letartóztattak, de őket azóta elengedték – közben már otthon edz, Micky Adams menedzser felajánlotta lemondását, amelyet a klubvezetőség elutasított. A gárda a hét végén a Birmingham City otthonában játszik bajnokit.
Legfrissebb hírek

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
10 perce

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
13 perce

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
13 perce

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
34 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
40 perce

Elképesztő tempó, Haaland már Ronaldo és Ibrahimovic előtt

Minden más foci
50 perce

Superbike-vb: Farkas Kevin is indul a hétvégi Olasz Nagydíjon

Egyéb autó-motor
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: a Falco az esélyes a kiegyenlített mezőnyben

Kosárlabda
1 órája