A Bordeaux jöhetett volna a Debrecennek

2004.03.04. 20:41
Címkék
Mint a legtöbb ha szócskával kezdődő mondatnak, a következőnek sincs túl sok jelentősége, ettől függetlenül érdemes eltöprengeni rajta. Ha a Debrecen kiejtette volna az FC Bruges-t az UEFA-kupából, és bejutott volna a nyolcaddöntőbe, a 20012002-es kupaidényből már jól ismert Bordeaux várt volna a Lokira. Így viszont a Bajnokok Ligájából érkező kék-feketéknek kell megküzdenie a Girondins-nel.
A nyolcaddöntőben egyébként már több slágerpárosításra is sor kerül, így a tavalyi döntős Celtic együttesének a Barcelonával kell farkasszemet néznie, míg az Internazionale–Benfica párharcban egykori BEK-győztesek meccselnek egymással.A William Hill brit fogadóiroda röviddel a sorsolás után nyilvánosságra hozta a végső győztesre vonatkozó esélyszámait. A bukmékercég szerint a Valencia (9:2) az első számú favorit, mögötte a Roma (11:2), a Barcelona és a Liverpool (mindkettő 6:1), az Internazionale (15:2), a Newcastle (10:1), a Celtic és a PSV (mindkettő 16:1), az Auxerre, Bordeaux, Marseille hármas (mindhárom 20:1), az FC Bruges és a Mallorca (25:1), a Benfica (28:1), a Villarreal (33:1) és a Genclerbirligi (66:1) következik.A spanyolok uralják az UEFA-kupát
Véget ért Kezsman európai gólcsendje
Más ez a mezőny

NSO-összeállítás: UEFA-kupa 2004-2005

Szavazás

Ki nyeri az UEFA-kupát?

Írja be az itt látható számot!


A Debrecen UEFA-búcsújáról bővebben:
Sándor Tamás: fáj, hogy vége!
Az edzőé a felelősség
Lothar Matthäus több kockázatot várt
Legfrissebb hírek

Ilyen még nem volt a 12 csapatos NB I-ben – már heten is edzőt váltottak

Labdarúgó NB I
4 perce

Dani Olmo: Reális az esélyünk a vb-győzelemre

Foci vb 2026
42 perce

Csütörtökön nyílik meg a veszprémi Hátsó füves-kiállítás

Hátsó füves
42 perce

Modric beérte Messit a válogatott meccsek terén

Foci vb 2026
43 perce

Teke-vb: harmadikok a magyarok a nemzetek rangsorában

Egyéb egyéni
50 perce

Nagy mérföldkő az ultrafutásban: megalakult a Backyard Ultra Hungary Egyesület

Csupasport
56 perce

Elhagyhatja a kórházat Christian Eriksen

Minden más foci
57 perce

„Elnézést, győriek, de nektek már van hét elsőségetek” – az először BL-győztes Metz ETO-ba igazoló MVP-je

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik