Fókuszban a felkészülés

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2004.02.12. 22:22
Címkék
"Vállalásunk első részét teljesítettük, mind a két csapatunk megszerezte az athéni részvétel jogát. Most már a felkészülésre, majd a sikeres szereplésre kell összpontosítani. A nőktől érmes, a férfiaktól pontszerző helyezést várunk"  jelentette ki érthetően büszkén Sinka László, a kézilabda-szövetség főtitkára az egyeztető megbeszélésen.
A kézilabdázók MOB-támogatása 58 millióról 106 millióra nőtt, ebből a júniusban kezdődő felkészülésre mintegy 40 milliót fordítanak. A felkészülési tervben több edzőmérkőzés is szerepel, de az ellenfelekkel majd csak az olimpiai torna sorsolása után állapodnak meg."Magad uram, ha szolgád nincsen"– a cselgáncsozók e mottót követve Hetényi Antal szakmai alelnök vezérletével a jövő héten maguk látnak hozzá öltözőjük kifestéséhez, kitakarításához az egykori Jégszínházban. De sajnos szakmai téren sincs béke a tatami körül. Tóth László, a szövetség elnöke azonban határozottan kijelentette, hogy a hét végi Hungária-kupa-viadal után tiszta vizet öntenek a pohárba, az olimpiai felkészülés érdekében lezárják a szakmai vitákat. Reméljük, sikerrel járnak (bár ezen a téren Barcelona óta nincs nyugalom), és a cselgáncsozóknak végül sikerül három-négy férfi és két-három női olimpiai kvótát kiharcolniuk.
Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
6 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
6 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
6 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
6 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
7 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
7 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
7 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
7 órája
Ezek is érdekelhetik