Mboma nem lesz oroszlán

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2004.02.09. 21:18
Címkék
A nagy búcsúkról szólt az Afrikai Nemzetek Kupája hétfői szünnapja, amelyen lemondott posztjáról Rabah Szadan, az algériai válogatott szövetségi kapitánya, és bejelentette a nemzeti csapattól való visszavonulását Patrick Mboma kameruni csatár, aki 2000-ben és 2002-ben is kulcsfigurája volt az ANK-t nyerő gárdának, valamint a 2000-es olimpián aranyérmet szerző alakulatnak.
Szadan azután döntött a búcsúról, hogy Algéria hosszabbításban 3–1-re elveszette a Marokkó elleni negyeddöntőt, amelynek rendes játékidejében 93 perc után még 1–0-ra vezetett. Mohamed Rauraua, az algériai szövetség vezetője elmondta: Szadan visszatér korábbi feladatához, és a jövőben technikai igazgatóként tevékenykedik. A szakvezető utódját várhatóan néhány napon belül kijelölik.Mboma helyére nehéz lesz utódot találnia Kamerunnak, az ANK címvédője ugyanis az 57-szeres válogatott csatár nyugdíjba vonulásával ritka tehetséget veszít el. A japán Tokio Verdiben játszó, 34 éves futballista négy gólt szerzett a tornán, amelyre eredetileg nem is nevezte Winfried Schäfer szövetségi kapitány, csak Paul Biya szövetségi elnök közbenjárásával utazhatott el Tunéziába. Ezzel 11-re növelte összes ANK-találatainak számát, azaz csak néggyel marad el minden idők legjobb eredményétől, amelyet tehát biztosan nem ér már el.Mboma még nem nyilatkozott hivatalosan a döntéséről, de a BBC-nek elárulta, nem folytatja nemzetközi szinten. "Élveztem ezt a tornát, de úgy gondolom, itt abba kell hagynom a kameruni pályafutásomat. Mostantól a tokiói klubomra összpontosítok" – nyilatkozta a Nigéria elleni 1–2 után Mboma, aki 1994-ben mutatkozott be a "szelídíthetetlen oroszlánoknál". A negyeddöntőben elszenvedett kudarc miatt Schäfer is szomorú volt, de neki esze ágában sincs elhagyni a kameruni nemzeti csapatot. A német szakember nem értette a lemondását firtató kérdéseket a Nigéria elleni meccs után. "Miért kellene elmennem? A játékosok túlteszik magukat ezen a szereplésen, mert tudják, hogy Kamerun még mindig az egyik legnagyobb csapat nemcsak Afrikában, hanem az egész világon. Nigéria jobb volt a második félidőben, ezért nem tudtuk a szokásos játékunkat produkálni" – mondta Schäfer, akihez Rigobert Song csapatkapitány is csatlakozott. "Azt hittük, hogy nincs csapat Afrikában, amely legyőzhet minket, és ezzel nagyot hibáztunk. Hosszú út vezet vissza a csúcsra, de ha a fejünkben rendezzük a történteket, kikecmergünk a gödörből" – fogalmazott Song.Még egy hír a tornáról: hárommérkőzéses eltiltással sújtották El-Hadji Dioufot, a szenegáli válogatott csatárát, aki a Tunézia elleni, szombati negyeddöntőn a hazai játékosokba és a játékvezetőbe is belekötött.
Legfrissebb hírek

NHL: Sidney Crosby megdöntötte Mario Lemieux pittsburghi pontrekordját

Amerikai sportok
14 perce

NB III: a Maldív-szigetekre igazolt az Eger középpályása

Labdarúgó NB II
16 perce

IFFHS: a férfiaknál Luis Enrique, a nőknél Renée Slegers lett az év edzője

Minden más foci
34 perce

Trevor Cheek elárulta, mit jelent számára a vasárnapi mesterhármas

Jégkorong
56 perce

Schäfer András: Legyen meg a belső békém, ez a legfontosabb

Légiósok
1 órája

NBA: a Chicago jött ki győztesen az idény eddigi legnagyobb pontzuhatagából

Amerikai sportok
1 órája

Liverpooli számvetés a pirruszi győzelem után

Angol labdarúgás
1 órája

Brazília: Depay góljával kupagyőztes a Corinthians – egy zseniális csel után

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik