Robert csodagólt szerzett

Izsányi SzabolcsIzsányi Szabolcs
Vágólapra másolva!
2004.01.20. 21:05
Címkék
A Manchester United azért vásárolja meg Louis Sahát a Fulhamtől, mert Ruud van Nistelrooy egyedül olykor kevés volt az ellenfelek védelmének átjátszásához.
Hétfő este kiderült, hogy a Fulham támadósora Saha nélkül szintén nagy bajba tud kerülni. Chris Coleman, a londoni klub menedzsere nem nevezte a Newcastle elleni bajnokira a francia támadót, és így csapata esélytelen volt arra, hogy pontot szerezzen a "szarkák" otthonában.Igaz, ezen az estén a védelemmel is súlyos gondok adódtak, az első félidőben egy-egy szöglet után Andy O’Brien és Gary Speed is három méterről talált be Edwin van der Sar kapujába. A második félidő elején Laurent Robert "rekordtávolságból", úgy hét méterről volt eredményes, az ő góljához is kellett a vendégvédelem figyelmetlensége. Megkockáztathatjuk, ez a félig ollózásos, hasraeséses találat az egész idény egyik legszebbike lesz.A "falusiak" szurkolóinak keddig kellett várniuk a jó hírekre: a West Hamtől Ian Pearce, az amerikai Columbustól Brian McBride szerződött a gárdához. Az utóbbit ismerve nem túlzás kijelenteni, hogy hamarosan megoldódnak a klub csatárgondjai.Sahát közben kedden alapos orvosi vizsgálatnak vetették alá, és ha nincs gond, szerdára meg is lesz a szerződés. (Az MU-ból egyébként Rio Ferdinand benyújtotta fellebbezését – doppingtesztje elmulasztásáért kiszabott – nyolc hónapos eltiltása ellen, és reméli, hogy a február végi vagy március eleji meghallgatása után a háromtagú bizottság úgy dönt, mégis ott lehet a nyári Európa-bajnokságon.)Az MU mellett a Chelsea is sikerrel járt, a londoni klub megegyezett a francia Rennes-nel a cseh Petr Cech szerződtetéséről. A 21 éves kapusért kilencmillió fontot fizetnek a Stamford Bridge-iek, akik állítólag a nyáron Ronaldót és Roberto Carlost is el akarják hozni a Real Madridtól. Az Arsenal is új kapust szeretne, hétmillió fontot ajánlott az anyagi gondokkal küszködő Parmának a francia Sebastien Freyért. A Premier League éllovasa állítólag egy holland balszélsőt is kiszemelt, a 20 éves Robin van Persie-t a Feyenoordtól akarja elcsábítani.Premier League
22. forduló, hétfő esti mérkőzés:
22. forduló, hétfő esti mérkőzés:
Newcastle United–Fulham 3–1 (O’Brien 4., Speed 41., Robert 54., ill. S. Davis 74.). A korábbról elhalasztott Wolverhampton–Liverpool mérkőzést szerdán játszszák.
Az élcsoport: 1. Arsenal 52 pont, 2. Manchester United 50, 3. Chelsea 46, 4. Charlton 37, 5. Newcastle 33, 6. Liverpool 32 (21 mérk.), 7. Fulham 31
Legfrissebb hírek

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
21 perce

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
26 perce

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
31 perce

Férfi hokiválogatottunknak nem kedvezett a hosszabbítás Norvégia ellen

Jégkorong
1 órája

Cseh Sándor: Az ember miért legyen szomorú, ha boldog is lehet? Nagyon büszke vagyok a csapatra

Vízilabda
1 órája

Nyolc magyar a főtáblán a férfi párbajtőrözők heidenheimi vk-versenyén

Egyéb egyéni
1 órája

Értékelje a magyar női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki teljesítményét!

Vízilabda
1 órája

A szétlövésben ezúttal alulmaradt, Európa-bajnoki ezüstérmes a magyar női vízilabda-válogatott

Vízilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik