Német és orosz álomjáték

DROPPA GERGELYDROPPA GERGELY
2004.01.10. 21:20
Címkék
Képzeljék el a leggyengébb játékot, amit eddig röplabdacsapattól láttak, és ezt osszák el még hárommal. Nagyjából ilyen teljesítményt nyújtott a női olimpiai selejtező döntőjében a Európa-bajnoki ezüstérmes Törökország.
A németek viszont bravúrosan röplabdáztak, és leiskolázták a félholdasokat. A pénteki elődöntőben Radzuweit alig-alig kapott lehetőséget, és úgy tűnik, a szünet jót tett neki, hiszen megemberelte magát, és szombaton már brillírozott. A törököknél egyedül Natalia Hanikoglu emelkedett ki a társak közül, igaz, nem volt nehéz dolga, látva csapata szenvedését. A háló túloldalán mutatott teljesítmény viszont azért is említésre méltó, mert a németek korábban sorozatban három 3:2-es győzelmet arattak (az olaszok ellen például 0:2-ről fordítva), mégsem fáradtak el – így 2000 után ismét ők kvalifikálták magukat az európai kontinentális selejtezőből az olimpiára.A férfiaknál is hasonlóan "szoros" eredmény született, igaz, itt már a papírforma szerint alakult a döntő. Az oroszok telt ház, vagyis 3200 néző előtt döngölték a földbe a jobb sorsra érdemes hollandokat, miközben a Kazakovval (217 centiméter magas) és Gyinyejkinnel (216) felálló szbornaja olyan falat húzott a háló fölé, amelyet képtelenség volt átütni. A narancsmezesek a játéknak ebben az elemében ijesztően gyengék voltak, mindezt jól mutatja, hogy két szett után 10 sáncolási próbálkozásukból egy sem eredményezett pontot. Többek között ennek is tudható be, hogy Oroszország részt vehet az athéni olimpián.Olimpiai selejtezők
Férfiak
Férfiak

Európa. Lipcse. Döntő: Oroszország–Hollandia 3:0 (19, 17, 16). Oroszország kvalifikálta magát az olimpiára. Észak- és Közép-Amerika. Caguas. 6. játéknap: Kuba–Mexikó 3:1 (22, 17, –23, 17), Egyesült Államok–Puerto Rico 3:0 (18, 17, 17)
Nők
Európa. Baki. Döntő: Németország–Törökország 3:0 (22, 16, 7). Németország kvalifikálta magát az olimpiára. Dél-Amerika. Caracas 1. játéknap: Dominikai Köztársaság–Argentína 3:0 (19, 22, 17), Venezuela–Peru 3:2 (20, –24, 17, –19, 16)
Legfrissebb hírek

A beatzene szerelmese – Hosszú Kávé Horváth Attilával

Képes Sport
11 perce

Három magyar játékosával hosszabbított a fehérvári hokicsapat

Jégkorong
27 perce

Hét Bayern München-játékos, köztük Manuel Neuer is bekerült a németek világbajnoki keretébe

Foci vb 2026
32 perce

Zárt kapus lesz a Honvéd első hazai élvonalbeli meccse

Labdarúgó NB I
37 perce

Supka Attila lett a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
49 perce

Erdély Csanád: Ha az elején nekünk beakadna egy gól, az lélektanilag nagyon jó tenne velünk

Jégkorong
58 perce

„Köszönöm, hogy részesei voltatok az utamnak” – visszavonul a kétszeres BL-győztes Dragana Cvijics

Kézilabda
1 órája

Socca Eb: máris továbbjutott a magyar válogatott

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik