Brazilként lőtte a gólokat

Epizodista vagy sztár? Zinedine Zidane esetében felesleges feltennünk a kérdést, legfeljebb azt érdemes tanulmányoznunk, hogyan éli meg egy alapvetően "epizodista gondolkodású" ember a sztársággal járó káros mellékhatásokat. ,,Hiába hívnak Zinedine Zidane-nak, amikor kezdetét veszi az előadás, máris csupán az egyik szereplő vagyok a sok közül a Bajnokok Ligája vagy a spanyol bajnokság nagy színpadán" – mondta egyszer a háttérbe vágyódó hősünk. Tavaly nyáron rátett még egy lapáttal. A Párizsban élő világhírű filmrendező, Roman Polanski felkérte, hogy szerepeljen egy klipjében – nálunk afféle "társadalmi célú hirdetésnek" mondanánk –, amely gyermekek izomsorvadásos betegségére hívta fel a figyelmet. "Öröm volt együtt dolgozni Polanskival, de egyre biztosabb vagyok abban, hogy sohasem lesz belőlem filmcsillag."
Egy sikeres labdarúgó életében persze óhatatlanul eljönnek azok a pillanatok, amikor egyedül kell maradni a rivaldafényben, mint egy hollywoodi sztárnak. Zidane-nal ez legutóbb decemberben fordult elő: Bázelben kellett átvennie az év legjobb játékosának járó FIFA-díjat, amelyet a válogatottak szövetségi kapitányai ítéltek oda neki. Az élmény nem volt új, 1998-ban és 2000-ben is átélhette, ugyanakkor ez a hétfő este mintha többet jelentett volna a számára. "Minél többször kapom meg ezt a trófeát, annál boldogabb vagyok. Mert miért is futballozna az ember, ha nem azért, hogy elismerjék a tudását? Az idény egyre hosszabb, a játék egyre keményebb, de ezek a visszatérő pillanatok minden fáradságot megérnek."

– Gratulálunk az újabb elismeréshez! Legutóbb, 2000-ben a Juventus játékosaként érdemelte ki a FIFA "év játékosa" díját, most viszont már a Real Madrid alkalmazottjaként tüntették ki. Az ismétlés végleg meggyőzte arról, hogy érdemes volt az olasz bajnokságot felcserélnie a spanyolra?
– Akkoriban úgy éreztem, hogy az olasz bajnokság egyre kevésbé fekszik a játékstílusomnak. Én a technikás, szép futballt szeretem, abban vagyok jó, és Olaszországban egyre kevésbé tudtam kibontakozni, ami nagyon elkeserített. Spanyolországban egészen más a helyzet, ezt már az első mérkőzés után felmérhettem. Meg is ijedtem egy pillanatra attól, milyen közel is álltam ahhoz, hogy egy életre elfelejtsem a játék nyúzjtotta örömet.
– Ennyire rossz volt a Juventusnál?
– A Juventus igazi otthon volt a számomra, és nem mellékesen ugródeszka a nemzetközi elismertség felé. A Torinóban töltött öt esztendő során váltam a világ egyik legjobb labdarúgójává, amire nem kerülhetett volna sor, ha a Juventus nem teremt ehhez megfelelő körülményeket. Ha nincs a Juve, ma nem lehetnék Madridban, és nem lehetnék annyi fiatal példaképe világszerte. Minden egyes ott töltött percért hálával gondolok a torinói csapatra. Mégis úgy érzem, hogy pályafutásom legjobb döntését hoztam meg, amikor a Real Madridhoz szerződtem. Az egész életem megváltozott, és ahogy az előbb említettem, ismét nagyon élvezem a játékot. Sokkal lazábbá, hogy ne mondjam, lakályosabbá váltak a mindennapjaim, az olaszországi időszak vége felé ezt nem mondhattam el magamról. Jelen pillanatban úgy érzem, hogy a váltással kizárólag nyertem.

A nagy példakép, a szintén Európa-bajnok és európai kupagyőztes Michel Platini manapság Zidane legnagyobb rajongói közé tartozik, és mint szavaiból kiviláglik, nem csupán hősünk nagyszerű játéktudása miatt. "Zizou az intelligens futballisták közé tartozik – mondta a minap a tekintélyes előd. – Amikor a Realba szerződött, nem úgy kezdte, hogy »én vagyok a legjobb, adjátok ide a labdát, majd megmutatom, mit és hogyan kell vele csinálni«. Nem. Szép csöndben megérkezett, udvarias és megfontolt volt, éppen olyan, mint Torinóban, vagy mint odahaza. Nem kellett kidoboltatnia az érkezését, természetes módon vált belőle vezéregyéniség pillanatok alatt, akinek mindig élmény nézni a játékát."

– Mitől más a Real Madridban futballozni, mint akármelyik másik klubban?
– Hát pontosan ez az! Mindenben! Annyira különbözik ez a klub a többitől, hogy korábban még csak elképzelni sem tudtam volna. Valahogy minden arra ösztönzi a játékost, hogy száz százalékot adjon ki magából, függetlenül attól, hogy edzőmeccsről vagy a legnagyobb rangadóról van-e szó. Motiváltabbnak, de egyúttal lazábbnak is érzi magát az ember, arról nem is beszélve, hogy minden korábbinál szenvedélyesebben vonzódik a mesterségéhez. Itt egész egyszerűen többet megtehet a labdával, mint amennyiről Európa többi csapatában egyáltalán álmodni mer.
– Konkrét példát, ha lehetne…
– Rendben. Nézzük, mi történt jó másfél évvel ezelőtt, amikor Ronaldo hozzánk igazolt! Eleve nehezen mentek a tárgyalások, jó néhány akadályt kellett leküzdeni, míg végre, mindannyiunk nagy-nagy örömére, aláírhatott. Boldogok voltunk, hogy jött, de nem kezeltük hősként, vezérként, senki sem rakott elviselhetetlen terheket a vállaira, és lám, gyorsabban beilleszkedett, mint azt bárki gondolta volna. Ez sehol máshol nem történhetett volna így. Nekem különösen nagy örömömre szolgált, hogy segíthettem egy ilyen nagyszerű labdarúgó beilleszkedését, hogy átadhattam neki a tapasztalataimat arról, milyen is a világ, milyen is a futball a Real Madrid szemüvegén keresztül. Ma már ő is élvezi, hogy egy azok közül, akik a Real Madrid sikeréért, egy remek közösség dicsőségéért harcolnak.
– Jól gondoljuk, hogy nem bánta, amikor Ronaldo érkeztével egyre kevesebbet beszéltek az Ön 47 millió fontos (mai árfolyamon 17.5 milliárd forintos – a szerk.) átigazolási díjáról?
– Arról bizony tényleg elég hoszasan vitatkoztak… Nézzék, szerintem nem a vételáram vagy a fizetésem nagysága az abszurd ebben a történetben, hanem az, hogy ez bármilyen vita, nyílt színi értékelése tárgya lehet. Valójában ehhez senkinek semmi köze. A magánéletem, a fizetésem és az üzleti ügyeim egyetlen olyan emberre sem tartoznak, akinek valójában fogalma sincs arról, miről alkot véleményt.
– No de mindenki tisztában van azzal, hogy a futballban hatalmas pénzek mozognak, és mivel üzletről van szó, nem lényegtelen tudni, melyik klub mit engedhet meg magának.
– Na látják, a Real ebben is különbözik a vetélytársaitól. A többi klubnál fetisizálják a gazdagságot, mindenki a pénzcsinálásról és a minél nagyobb hatalom megszerzéséről beszél, amivel máris óriási teher kerül a futballisták vállára. Nyilvánvaló, hogy minél nyugodtabb a háttér, annál nagyobb az esély arra, hogy a játékosok képesek kihozni magukból a maximumot. Ezzel szemben mire megy el az energiájuk? Hogy feldolgozzák a pénzcsinálás keltette haszontalan feszültséget. A Realnál másképp van, itt a dolgok a maguk természetessége szerint zajlanak. Az edző nyugodtan dolgozhat, a játékosok érzik a bizalmat, és az egész közösség profitál az alkotó légkörből. Higgyék el, a nyugalomnál nincsen fontosabb. Minden klubnak ajánlom tanulmányozásra azt, ami a Real Madridnál történik.

Azt sem haszontalan tanulmányozni, mi teszi Zidane-t a világ egyik legjobbjává. Mit gondol erről Jorge Valdano, a Real Madrid sportigazgatója, aki annak idején nyélbe ütötte Zizou szerződtetését? "Amit Zidane tesz a pályán, azzal tulajdonképpen újraértelmezi a játékot. Megkockáztatom, korábban senki sem volt képes úgy lekezelni és hatalmában tartani a labdát, mint ő – áradozott Valdano, aki pedig nem akárki, hisz tagja volt az 1986-ban világbajnoki címet nyerő argentin válogatottnak. – Pedig nem túl gyors, nem túl erős, nem mondható valami tüneményes gólgyárosnak sem, és mégis: örül a lelkünk, örvend a szívünk, amikor nála a labda. Talán mert az egyszerűség nagyszerűsége ölt testet a mozdulataiban. Tisztában van a futball klasszikus értékeivel, tudja, mikor kell lassítani, gyorsítani, ritmust váltani. És ami különösen fontos: ő ama futballisták közé tartozik, akik jobbá teszik a csapattársaikat. Diego Maradona egymaga is képes volt eldönteni meccseket, elég volt neki odaadni a labdát. Zizou más: ő odaadja a labdát a csapatnak, hogy az döntse el a meccset."

– Gyerekfejjel miről álmodozott? Az Olympique Marseille-ről, világbajnoki döntőben szerzett gólokról, esetleg egyenesen arról, hogy a világ legjobbja lesz?
– Mindig is a szép játékról, pontosabban arról, hogy szép, technikás futballt játsszak. Amikor gyerekként Marseille utcáin fociztunk és gólt rúgtam, sohasem "Franciaország" vagy "Platini" voltam. Mindig "Brazília". A brazilok dicsőségére lőttem a góljaimat. Mi sem lenne egyszerűbb, mint azt mondani önöknek, hogy igen, már akkor is a Real Madrid volt a kedvencem, és már előbb tudtam a Madrid eredményeit, mint hogy lefújták volna a meccseket. Nem szokásom halandzsázni, úgyhogy be kell ismernem: a gondolataim sohasem jártak a Real körül. Nem azért, mert nem ismertem a csapatot, hisz mást sem hallottam a haveroktól, mint hogy ilyen klassz a Real, meg olyan klassz. Tudtam, hogy jó, de engem nem nagyon érdekelt.
– Puskás Ferenc neve csak nem volt ismeretlen ön előtt?!
– Tudtam, hogy nagyszerű játékos, egyike a legjobbaknak a Real történetében, sőt… Hosszú-hosszú évekkel később, miután aláírtam a madridi csapatnak, magam is éreztem azt a pluszmotivációt, ami a kiváló elődök egykori játékából és eredményeiből fakadt. Minden alkalommal, amikor pályára lépek, érzem az elmúlt száz esztendő súlyát, az egykori csillagok pillantását, látom a trófeák fényét, érzékelem a szurkolók egy évszázad emlékeiből táplálkozó odaadását, elkötelezettségét. És Puskás rengeteget tett azért, hogy ez így legyen, hogy a Real mára az legyen, ami.

Holnap a 2. részben többek között arról olvashatnak, hogyan lett a Juventus-imádatból Real-szerelem, mit jelent Zidane számára Michel Platini, illetve Marseille városának Zinedine Zidane, és kiderül az is, hogy egy sokoldalú futballista kelléktárának fontos része a humor – legalábbis Zizou szerint.