Kántor oxigénsátorban

DROPPA GERGELYDROPPA GERGELY
2004.01.03. 22:21
Címkék
Kántor Sándor második szezonját kezdte meg december 12-én a japán pontvadászatban, a Panasonic Panthers Osaka színeiben. A magyar röplabdázó rengeteg kellemes emléket őriz az elmúlt idényből (például az sem késztette Japán elhagyására, hogy legutóbb a harmadik helyet szerezte meg csapatával), és bár több helyről is megkeresték, ismét a felkelő nap országában püföli a labdát. Az ottani pontvadászat alapszakaszában három kört játszanak az együttesek, amelyből az első nemrégiben fejeződött be. A Panasonic hét mérkőzéséből hatot megnyert, míg egyet  öt szettben ugyan, de  elveszített, és ezzel vezeti a bajnokságot "Elég csak végignézni az eredményeinken, hogy kiderüljön: nem játszottunk valami fényesen, nagyon sokat hibáztunk, és a játékunk is meglehetősen hullámzó volt"  értékelte a kritikus Kántor együttesének játékát az első szakasz befejeztével.
Kántor Sándor látszólag jól érzi magát az oxigénsátorban, amit csapata bérel
Kántor Sándor látszólag jól érzi magát az oxigénsátorban, amit csapata bérel
Kántor Sándor látszólag jól érzi magát az oxigénsátorban, amit csapata bérel
Kántor Sándor látszólag jól érzi magát az oxigénsátorban, amit csapata bérel
Kántor Sándor látszólag jól érzi magát az oxigénsátorban, amit csapata bérel
Kántor Sándor látszólag jól érzi magát az oxigénsátorban, amit csapata bérel
Az első osztályban szereplő gárdák egyébként nemigen változtattak a keretükön, ez alól két együttes a kivétel. A Toray az orosz Fomint lecserélte honfitársára, Abramovra, míg a Sakai Blazers megszerezte az amerikai Billingset.
Rajtuk kívül egy játékost mindenképpen érdemes kiemelnünk, aki Kántor csapattársa az Osakában.
Emlékeznek még, ki lett a novemberi Világkupán a legértékesebb játékos? Ráadásul az illető szerezte a legtöbb pontot a viadalon, ami azért is nagy teljesítmény, mert együttese csak a kilencedik helyen végzett. Jamamoto Takahiróról van szó, aki a japán válogatottat erősíti. "Jamamoto nagyon sokat fejlődött az elmúlt évhez képest" – dicsérte kollégája teljesítményét a magyar klasszis, és ebben semmi okunk kételkedni, látva a novemberi produkcióját, amikor is 11 mérkőzésen 227 pontot írtak a neve mellé.
Végül egy érdekesség: Kántor együttese bérel egy oxigénsátrat, amelyben a játékosoknak hetente egyszer negyven percre be kell feküdniük, ezáltal felpezsdítve a vérkeringésüket.

Külföldi bajnokságok
JAPÁN
Férfiak. Magyar érdekeltségû eredmények: Panasonic Panthers Osaka (Kántor Sándor)–JT 3:2, –Sakai Blazers 3:1, –Asahikasei 3:1, –NEC 3:2, –Toray 3:1, –Toyodagosei 3:2, –Suntroy 2:3
Legfrissebb hírek

A beatzene szerelmese – Hosszú Kávé Horváth Attilával

Képes Sport
10 perce

Három magyar játékosával hosszabbított a fehérvári hokicsapat

Jégkorong
26 perce

Hét Bayern München-játékos, köztük Manuel Neuer is bekerült a németek világbajnoki keretébe

Foci vb 2026
31 perce

Zárt kapus lesz a Honvéd első hazai élvonalbeli meccse

Labdarúgó NB I
36 perce

Supka Attila lett a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
48 perce

Erdély Csanád: Ha az elején nekünk beakadna egy gól, az lélektanilag nagyon jó tenne velünk

Jégkorong
57 perce

„Köszönöm, hogy részesei voltatok az utamnak” – visszavonul a kétszeres BL-győztes Dragana Cvijics

Kézilabda
1 órája

Socca Eb: máris továbbjutott a magyar válogatott

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik