Vízcseppek

Vágólapra másolva!
2003.12.14. 22:05
Címkék
STOCKBAUER: HARMATOS FORMA. A német Hannah Stockbauer kínos napokat élt át Dublinban, ahhoz képest, hogy az Eb előtt néhány nappal került nyilvánosságra, hogy az amerikai Swimming World szerint ő lett az év női úszója a világon, semmire sem jutott Írországban (800 méter gyorson hatodik lett, 400 méter gyorson döntőbe sem került). "Pedig úgy éreztem, jó leszek, a német bajnokságon legalábbis jól ment” – nyilatkozta Stockbauer, aki tartja, csupán kisiklásról van szó, az athéni olimpián ismét a nyári formáját mutattja (a barcelonai vb-n három aranyat nyert). Meglátjuk…ITT AZ ELSÔ ÍR ÉREM! Gyanítható, Andrew Bree szobrot kap Dublinban, ő ugyanis a rövid pályás Európa-bajnokság történetének első ír érmese. Bree 200 méter mellen végzett a brit Edmond mögött a második helyen. JÓ TIPPÉRT OMEGA. Nem panaszkodhat a szerencséjére Christop Fischer, a német újságíró ugyanis telibe találta a holland Van den Hoogenband 100 méter gyorson aranyat érő idejét (46.81). Az újságíróknak kiírt tippversenyt tehát ő nyerte, és ezért egy Omega órával lett gazdagabb. Fischer amúgy egy korábbi Eb tippversenyén már nyert egy Omegát, amit csak nagyon kevesen mondhatnak el magukról. Például e sorok írója…
Legfrissebb hírek

Nincs vége: megsemmisítette az OKC-t a Pacers – kilenc év után hetedik meccset rendeznek az NBA-döntőben

Amerikai sportok
3 órája

Pénteki sportműsor: a csapatversennyel zárul a budapesti cselgáncs-vb

Minden más foci
6 órája

„Egy pohár friss vizet!” – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
6 órája

Ádám Martin: A válogatott meghívóért is hajtok; Teljesen megújult Hungaroring fogadja az F1-es mezőnyt

E-újság
6 órája

Micsoda páros: Yamal Neymarral játszott futevolley-t Brazíliában

Minden más foci
6 órája

Meglepetés Atlantában, Messi góljával az Inter Miami legyőzte az FC Portót!

Klub-vb
6 órája

Darwin Núnezt olasz csapat viheti, a Leverkusen is igazolna a Pooltól; folytatódott a Gyökeres-saga

Minden más foci
8 órája

U19-es Eb: parádéztak a spanyolok, továbbjutottak a házigazdák

Minden más foci
8 órája
Ezek is érdekelhetik