Sportlövészet 2003: Az ISSF merész húzásai

2003.12.11. 22:06
Címkék
Az olimpiát megelőző évben ritkán szoktak a nemzetközi szövetségek a sportágukat döntően befolyásoló szabálymódosítást életbe léptetni. Épp ezért számított merész húzásnak a Nemzetközi Sportlövőszövetségtől (ISSF), hogy január elsejétől a dupla traposoknál megtette ezt. Noha első hallásra nem tűnik igazán jelentősnek a változtatás – a korong a korábbival ellentétben nem rögtön a lövő által adott hangjelzésre repül ki, hanem azt követően egy másodpercen belül, az időtartamról a gép tetszőlegesen dönt –, év közben kiderült, az eredményeket igenis befolyásolja. Méghozzá negatívan. A korábbiakhoz képest ugyanis esetenként öt–tíz koronggal is kevesebbet mutatott a verseny végén az eredményjelző tábla.Ám efölött még el lehetett volna siklani, ha közben a mezőny esélyegyenlőségéről beszélhetünk. Ebben az esetben azonban erről sem lehetett szó, hiszen az athéni kvalifikáció a lövőknél 2002-ben elkezdődött, így akadtak olyan szerencsések, akik még a régi szabályok szerint vívták ki az olimpiai indulási jogot. Mindennek ráadásul magyar vonatkozása is van, mivel világbajnoki ezüstérmes, olimpiai ötödik lövőnknek, Gerebics Rolandnak végül nem sikerült kijutnia az ötkarikás játékokra. S ugyan nem valószínű, hogy egyedül az új szabálymódosítást lehet ezért kárhoztatni, kétségtelenül nehéz az évek alatt rögzült reflexet egy csapásra elfelejteni, és ráállni egy merőben új ritmusra.Az ISSF azonban sokak szerint nemcsak ebben az egy esetben intézkedett az idén meggondolatlanul. A szűk elnökség döntése, miszerint 2008-tól lekerül a futócél és a női dupla trap az ötkarikás játékok programjáról, igazi tiltakozási hullámot váltott ki. Természetesen ez is érint bennünket, elvégre az utóbbi években a világversenyeken rendre a futócélszakág volt válogatottunk egyik húzóágazata. Ezek után csöppet sem meglepő, hogy a sportlövő-társadalom némiképp félve tekint az új esztendő elé…
Legfrissebb hírek

Így reagáltak Nusa góljára Oslóban

Foci vb 2026
2 perce

„Ez örökre megváltoztatja Norvégiát” – Haaland a nyolcaddöntőbe jutásról

Foci vb 2026
6 perce

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
13 perce

A 18. vb-jéről tudósít a rekorder argentin újságíró

Foci vb 2026
32 perce

Haaland ötödik vb-góljával Norvégia kiejtette Elefántcsontpartot, jöhetnek a brazilok

Foci vb 2026
49 perce

Itt a vége, Norvégia jutott tovább a legjobb 16 közé!

Foci vb 2026
49 perce

Biztató játékkal magabiztos siker Hollandia ellen

Vízilabda
53 perce

Dupla Tízes: rekordok, sztorik, sztárok világbajnoksága – de mennyire élvezhető?

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik