Nem tudtak dönteni, feleztek

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2003.11.24. 21:22
Címkék
Döntetlennel, szabályértelmező egyeztetéssel, valamint a trófea képletes és sportszerű megosztásával fejeződött be az Egyesült Államok és a Nemzetközi csapat hagyományos kétévenkénti mérkőzése a Presidents-kupáért a dél-afrikai George-ban.
Az első három napon tetemes hátrányba kerülő amerikaiak a tizenkét egyéni mérkőzésből hetet megnyertek, amivel kiegyenlítették az összetettbeli állást, ám Tiger Woods és Ernie Els mindent eldöntő partiját sötétedés miatt félbe kellett szakítani a harmadik szakasz után. Pontosabban, a házigazdák a szürkületben is játszottak volna, sőt hajlottak a másnapi befejezésre is, ám az amerikaiaknak egyik megoldás sem felelt meg.Ekkor derült ki, hogy a versenykiírás nem rendelkezik egyértelműen a trófea sorsáról döntetlen esetére – szemben az amerikai–európai Ryder-kupával, ahol holtverseny esetén a címvédőt illeti a serleg. Az eme precedens alapján győztesnek tekinthető amerikaiak ekkor felajánlották a képletes felezést, amit az ellenfél elfogadott – és az esemény máris "minden idők leghihetetlenebb golftörténeteként” vonult be az évkönyvekbe. 5. Presidents-kupa, George (a pálya: 6615 méter, 73 par)
Nemzetközi csapat–Egyesült Államok 17–17
Nemzetközi csapat–Egyesült Államok 17–17

Az egyéni eredmények (elöl a győztes): Furyk–Weir (kanadai) 3, 1; Kelly–Clark (dél-afrikai) 1, 0; Perry–Price (zimbabwei) 1, 0; Kjung Dzsu Csoj (dél-koreai)–Leonard 4, 2; Howell–Scott (ausztrál) 5, 4; Haas–Leaney (ausztrál) 4, 3; Goosen (dél-afrikai)–Mickelson 2, 1; Lonard (ausztrál)–Funk 4, 3; DiMarco–Appleby (ausztrál) 1, 0; V. Singh (fidzsi)–Toms 4, 3; Woods–Els (dél-afrikai) 4, 3; Love III–Allenby (ausztrál) döntetlen
Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: csak az utolsó meccseket rendezik a központi helyszínen a futballtornán

Egyéb egyéni
6 perce

Guardiola „haragszik” a Man. Cityre, amiért az nem költ elég pénzt átigazolásokra

Angol labdarúgás
8 perce

Imre Bence: Elvárjuk magunktól, hogy megverjük a szerbeket, ha ők jönnek a vb-selejtezőben

Kézilabda
29 perce

Szalontay az országos csúcsa után az első fordulóban búcsúzott sprintben a pályakerékpáros Eb-n

Kerékpár
1 órája

Aláírások az általános fegyvernyugvásért a milánói-cortinai téli olimpián

Téli sportok
1 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
1 órája

Geri Ádám elárulta, mi a Kassa célja a tavaszi szezonban

Minden más foci
2 órája

Nem fogott kezet Bondár Annával ukrán ellenfele a kolozsvári WTA-tornán – videó

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik