Juve–Inter: parázs előhang

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.11.24. 21:57
Címkék
Olaszországban még mindig rengeteg vitát kavar a szombat délutáni ModenaJuventus mérkőzés első gólja, amely előtt a "zebrák egyértelműen rossz helyről végezték el a szabadrúgást. Gabriele játékvezető lesújtóan rossz, 3-as osztályzatot kapott a tekintélyes La Gazzetta dello Sporttól (sokak szerint nem lenne szabad őt több A-ligás mérkőzésre küldeni), míg a Modena képviselői azt mérlegelik, hogy miként tudnák "kijavítani a hibát. (Az újrajátszás természetesen nem jött szóba.)
Érdekes folytatása az ügynek, hogy Luciano Moggi, a Juve sportigazgatója nem a legmegfelelőbb hangnemben kommentálta a történteket. Szerinte a Juventus a történtek ellenére megérdemelten nyert (ez idáig rendben is lenne), és különben is – tette hozzá –, a 2000. december 3-án lejátszott Inter–Juventus találkozón Di Biagio is hasonló körülmények között talált a "zebrák” kapujába.Ez a megjegyzés azért érdekes, mert miközben mindenki a szombat esti Juventus–Inter rangadó nyugodt előkészítésével foglalkozik, ez a kijelentés éppen elegendő arra, hogy tovább rontsa a két klub amúgy sem túl jó viszonyát.Szintén a Juventusszal kapcsolatos hír, hogy miután az UEFA elhalasztotta a Galatasaray elleni idegenbeli mérkőzést, a torinóiak kedden játsszák le a Siena elleni Olasz Kupa-nyolcaddöntőjének első összecsapását. Az újonc gárda képviselői szerint nem fair, hogy a liga 48 órával az Udinese elleni bajnoki után újra "pályára kényszeríti” a Sienát, mire Adriano Galliani, a profi-liga elnöke így reagált: "Érdekes módon a Siena akkor nem bírálta a ligát, amikor engedte az A-osztályban játszani, annak ellenére, hogy nincsen erre megfelelő stadionja…”Gabriele Martino sportigazgató és Luigi Mondilla atlétikai edző után lemondott Pasquale Favasuli, a Reggina sportorvosa is, ám ez utóbbit Pasquale Foti klubelnök nem fogadta el. Az Intertől elszenvedett 6–0-s vereség után a szakemberek egymás után hagyják el a süllyedő (?) hajót, ám Franco Colomba mester nem hajlandó elköszönni.Végül pedig egy vélemény a vasárnap esti Chievo–Milan bajnokiról, amelyet Sevcsenko duplájával nyert meg a vendégcsapat: "Nem volt könnyű úgy játszani, hogy tudtuk: minden vetélytársunk nyert. Ráadásul a Chievo is jó formában van, de szerencsére sikerült győznünk. Megszereztem századik és százegyedik gólomat Milan-mezben, ám ennél sokkal fontosabb, hogy nyert a csapat” – fogalmazott az ukrán csatár.Olasz Kupa
Nyolcaddöntő, első mérkőzés. Kedd, 18.30: Siena–Juventus (Tv: RAIDUE)
Legfrissebb hírek

Korlátozás nélkül úszhatnak az orosz és fehérorosz juniorok – hivatalos

Úszás
10 perce

Női vízilabda Eb-döntő: Magyarország–Hollandia

Vízilabda
14 perce

Végh Richárd ötödik a zágrábi UWW-versenyen

Birkózás
24 perce

Könnyedén megverte a Veszprém a sereghajtót a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
26 perce

Dupla Tízes: tele magyar főszereplővel – ez történt a téli átigazolási időszakban

Légiósok
27 perce

Schmidt Ádám: Kivételezett helyzetben van, aki ma a magyar sportban dolgozik

Egyéb egyéni
39 perce

A görög válogatott esélyt sem adott az olaszoknak, ismét Eb-bronzérmes a vb-címvédő

Vízilabda
52 perce

Vívás: csak Pásztor Flóra főtáblás a torinói GP-viadalon

Egyéb egyéni
1 órája
Ezek is érdekelhetik