Az esélyesség nagy terhe

DROPPA GERGELYDROPPA GERGELY
2003.11.24. 20:48
Címkék
A nem túl fényes előselejtezőbeli szereplés után hétfőn hazaérkezett Finnországból a magyar férfiválogatott. Leégésnek ugyan nem nevezhető a produktum, inkább annyit mondanánk: várakozáson alul szerepelt a csapat.
Ami tény: a hatcsapatos tornán a Demeter-gárda csak az elődöntőig jutott, ahol egy nem túl acélos szlovén sereg állta útját. A meglehetősen kínos vereség – a magyarok úgy kaptak ki 3:0-ra, hogy egyik szettben sem tudtak 20 pont fölé kerülni – Finnországban is meglepetést jelentett, hiszen Kántorékat tartották a torna favoritjának, pláne az első két nap jó szereplése után. "A kinti közegben érezhető volt, hogy minket tartanak a legesélyesebbeknek, a sajtóból is ez derült ki, ez pedig szerintem rányomta a bélyegét a szlovénok elleni összecsapásra” – nyilatkozta a hazatérés után a szövetségi kapitány, Demeter György. Többek között ez is lehetett az egyik oka a kudarcnak, de a mester másról is beszélt: "Mind a három találkozót ugyanabban az összeállításban kezdtük, de most nagyon nem ment a játék. Mindenkin látszott a fáradtság, és semmi sem sikerült. Hiába változtattam a harmadik játékrészben az összeállításon, amikor pontosan úgy álltunk fel, mint a tavasszal, a Horvátországban megrendezett Eb-selejtezőn, az sem segített. Bezzeg a szlovénoknak nagyon ment. Jó napot fogtak ki, és minden húzásuk bejött. Láttam őket a másnapi döntőben, és nem játszottak olyan parádésan, mint ellenünk” – fejezte be Demeter az értékelést. Ami a válogatott további programját illeti, a kapitány elmondta, hogy a bajnokság végén találkozik újra a gárdával, és szeretnének megint a Spring-kupával hangolni a nyáron esedékes Eb-selejtezőre.Olimpiai előselejtező, férfiak, Finnország
Döntő:
Döntő:
Finnország–Szlovénia 3:1 (–23, 17, 21, 21)
Legfrissebb hírek

A beatzene szerelmese – Hosszú Kávé Horváth Attilával

Képes Sport
10 perce

Három magyar játékosával hosszabbított a fehérvári hokicsapat

Jégkorong
26 perce

Hét Bayern München-játékos, köztük Manuel Neuer is bekerült a németek világbajnoki keretébe

Foci vb 2026
31 perce

Zárt kapus lesz a Honvéd első hazai élvonalbeli meccse

Labdarúgó NB I
36 perce

Supka Attila lett a Kisvárda vezetőedzője

Labdarúgó NB I
48 perce

Erdély Csanád: Ha az elején nekünk beakadna egy gól, az lélektanilag nagyon jó tenne velünk

Jégkorong
57 perce

„Köszönöm, hogy részesei voltatok az utamnak” – visszavonul a kétszeres BL-győztes Dragana Cvijics

Kézilabda
1 órája

Socca Eb: máris továbbjutott a magyar válogatott

Magyar válogatott
1 órája
Ezek is érdekelhetik