Menetelnek a nagycsapatok

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2003.11.23. 21:33
Címkék
Mind a három nagycsapat továbbjutott a Portugál Kupában, igaz, amíg a Sporting egy negyedosztályú ellenfél ellen szállt harcba, addig a Benficának és a Portónak élvonalbeli vetélytársat kellett felülmúlnia.
Sőt, ami azt illeti, José Mourinho alakulatának a városi rivális Boavista ellen kellett helytállnia, de hála a pazar formában játszó Decónak, valamint az utóbbi időben rendre eredményes Derlei találatának, ezt az akadályt is biztosan vette a kék-fehér alakulat. "Az eredményt figyelembe véve nem volt könnyű győzelem, de főleg a második félidőben mutatott teljesítményünk miatt megérdemeltük a sikert. A Boavista mindig kemény ellenfél, és ez ezúttal sem volt másképpen” – így Mourinho mester.A Benfica is szenvedett egy sort az Amadora ellen, ám végül a kiscsapat a mérkőzés utolsó húsz percére elfáradt, aminek három lisszaboni találat (és végül Bernardo becsületgólja) lett az eredménye. Fehér Miklós kezdőként lépett pályára, és a második félidő elején átadta a helyét Sokotának.A Sporting is hasonló módon fektette két vállra a Primeiro Dezembro csapatát, igaz, a zöld-fehérek már a második félidő elején eldöntötték a találkozó kimenetelét az iramot nem bíró ellenfelükkel szemben. Fernando Santos edző így sem lehet teljesen boldog, egyik legjobb játékosa, Hugo ugyanis Achilles-ín-szakadást szenvedett.Portugál Kupa
4. forduló:
4. forduló:
Benfica–Amadora 3–1 (Joao Pereira 73., Tiago 76., Roger 81., ill. Bernardo 85.), Porto–Boavista 1–0 (Derlei 53.), Primeiro Dezembro (IV. oszt.)–Sporting 0–2 (Liédson 49., Clayton 67. – 11-esből)
További eredmények: Lourinhanense (IV)–Beira Mar 2–3, Covilha (II)–Leiria 0–4, Fátima (III)–Vilafranquense (III) 0–2, Uniao Lamas (III)–Marco (II) 0–1, Atlético (IV)–Rio Ave 0–1, Cinfaes (IV)–Paredes (III) 1–0, Leixoes (II)–Naval (II) 0–2, Salgueiros (II)–Freamunde (III) 2–0, Pacos Brandao (IV)–Braga 0–6, Académica–Infesta (III) 4–2, Alverca–Setúbal (II) 0–1, Gil Vicente–Sanjoanense (III) 0–2, Pacos Ferreira–Ovarense (II) 2–1, Belenenses–Aves (II) 2–0, Oliveirense (III)–Penafiel (II) 0–2, Felgueiras (II)–Sourense (IV) 2 –1. A győztesek továbbjutottak.
Legfrissebb hírek

Kilenc magyar érem az Európai Para Ifjúsági Játékokon

Egyéb egyéni
5 perce

Jövő héten kezdődik a jegyértékesítés a magyar válogatott dublini vb-selejtezőmérkőzésére

Magyar válogatott
13 perce

Európa-liga: megbüntette az Athletic Bilbaót az UEFA

Európa-liga
14 perce

F1 75: Sennának nyolcadikra összejött a hazai siker

F1
27 perce

Dancsházy-Nagy Tamás: Nem szabad, hogy az elmaradt asszó megzavarja a fejeket

Egyéb egyéni
1 órája

Puska, pisztoly és korong Eb: a futócéllövő Tasi Tamás bronzérmes

Egyéb egyéni
1 órája

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
1 órája

Szerződést bontott a Vasas játékosa, az NB III-ban folytatja

Labdarúgó NB II
1 órája
Ezek is érdekelhetik