Budapest után Moszkva rendezhet fedett vb-t

2003.11.23. 21:21
Címkék
A hét végén Berlinben tartotta ülését a Nemzetközi Atlétikai Szövetség vezető testülete. Az IAAF tanácsa vasárnap több világverseny helyszínét is kijelölte.
A 2006-os fedett pályás világbajnokság rendezési jogára két város, Moszkva és Madrid pályázott – a szavazásból az orosz főváros került ki győztesen. Bár az orosz szövetség 1912, azaz alapítása óta tagja a nemzetközi szervezetnek, az ország csak második alkalommal ad otthont IAAF-rendezvénynek. Legutóbb 1998-ban, a Grand-Prix-döntőn találkoztak Moszkvában a világ legjobbjai. A 11. fedett pályás világbajnokságot az 1980-as olimpiára épült csarnokban rendezik meg, amely atlétikai verseny esetén 15 ezer néző befogadására képes. A 2006-os mezeifutó-világbajnokság rendezési jogát a japán Fukuoka nyerte el. A jövő évi budapesti fedettpályás világbajnokság szervezőbizottsága az előkészületekről számolt be a tanács tagjainak, akik főként az esemény költségvetésével kapcsolatban tettek fel kérdéseket. Az ülés másik magyar vonatkozású híre, hogy bejelentették: Nyíregyháza visszalép a 2006-os félmaratoni világbajnokság rendezési jogának megpályázásától. (mátay)Nemzetközi mezeifutó-verseny, Torres Vedras (Portugália)
Az élcsoport:
Az élcsoport:
1. S. Kosgei (kenyai) 16:47, 2. Kálovics Anikó (magyar) 16:51, 3. Monteiro (portugál) 17:00
Legfrissebb hírek

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
6 perce

Bombameglepetés, 5 hosszabbítás, fordítások, búcsúzó világsztárok – ilyen volt a vb-történet első „tizenhatoddöntője”

Foci vb 2026
17 perce

Gyász: elhunyt a többszörös abszolút bajnok ralinavigátor

Egyéb autó-motor
23 perce

„A változó fogyasztói szokások közepette a sport az egyik leghatékonyabb tartalomtípus”

Egyéb egyéni
28 perce

Rekordnézettséget hozott az Argentína–Zöld-foki-szigetek vb-meccs

Foci vb 2026
30 perce

NS-infó: elköszönt Zalaegerszegen a Svájcba tartó nigériai bekk

Labdarúgó NB I
1 órája

Zöld-foki-csoda, curacaói pontszerzés – kis csapatok nagy pillanatai a vb-n

Képes Sport
1 órája

Dél-Korea: elmenekült hazájából a volt szövetségi kapitány

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik