Visszahozni a régi fényt

T. A.T. A.
2003.11.21. 20:03
Címkék
Egy hete új elnök áll a Magyar Motorsportszövetség (MAMS) élén. A korábbi vezető, dr. Tóth László még október elején beadta a lemondását, emiatt rendkívüli közgyűlést hívtak össze. A tagok a két jelölt közül 42:25 arányban Hermann Henrik mellett tették le a voksukat (a másik jelölt Rieb György volt). A MAMS első embere gyerekkora óta kapcsolatban áll a motorsporttal, a versenyzés és a versenyrendezés oldalát is jól ismeri. "Egyelőre nehéz konkrét tervekkel előállni, hiszen még nem ismerem tökéletesen a szövetség életét – mondta Hermann Henrik. – Egyelőre azon dolgozunk, hogy rendben lezárjuk ezt az esztendőt, hogy az elmúlt évtől eltérően sportszakmailag és gazdaságilag stabilak legyünk. Szeretnénk a motorsport régi fényét visszahozni, megismertetni a szakágainkat azokkal a fiatalokkal, akik a korábbi legendás időszakban még nem is éltek. Ezt pedig egyféleképpen érhetjük el, ha becsben tartjuk a jelenlegi élsportolókat, ugyanakkor az utánpótlásképzésre is nagy hangsúlyt fektetünk. Mert óriási szükségünk van fiatal tehetségekre, akik garantálják a sportág jövőjét.”
Legfrissebb hírek

Antonelli megszerezte a pole pozíciót a két Ferrari előtt a silverstone-i időmérőn

F1
17 perce

Drake a róla elnevezett „átkot” veti be Marokkó ellen

Foci vb 2026
25 perce

Serena Williams sérülés miatt visszalépett a párostól Wimbledonban

Tenisz
34 perce

Davies ismét nem fért be a kanadai kezdőbe; Hakimi, Brahim és Szaibari is pályán Marokkónál

Foci vb 2026
39 perce

Óriási meglepetés Wimbledonban: kiesett a címvédő Swiatek

Tenisz
48 perce

A kozármislenyi Horváth Dániel szerződést kapott az MTK-tól

Labdarúgó NB I
1 órája

A mexikóvárosi Budapest Cukrászdában jártunk

Foci vb 2026
1 órája

TCR World Tour: Michelisz harmadik a franciaországi időmérőn

Egyéb autó-motor
1 órája
Ezek is érdekelhetik