Sztankovics: egyelőre Lazio

MISUR TAMÁSMISUR TAMÁS
Vágólapra másolva!
2003.11.19. 22:00
Címkék
Dejan Sztankovics januárban biztosan nem lesz az Inter labdarúgója. Mint ismeretes, a Lazio szerb középpályása állítólag megegyezett a kék-feketékkel, hogy a téli átigazolási időszakban hozzájuk szerződik, de egy fél évet még a Laziónál tölt kölcsönben, és valójában csak a nyáron teszi át a székhelyét Milánóba.
Az Internél most tagadják, hogy ilyen értelemben megegyeztek volna vele, ám azt elismerték, érdekli őket a válogatott futballista, és elképzelhetőnek tartják, hogy júniusban megegyezzenek vele.A Lazióval kapcsolatos hír, hogy Angelo Peruzzi, a római gárda 33 éves volt válogatott kapusa maradni szeretne a fővárosban: "Számomra az lenne a legjobb, ha a pályafutásomat a Lazióban folytathatnám. A nyáron ugyan lejár a szerződésem, és több csapat is megkeresett, de ha választhatok, akkor itt maradok, mert jól érzem magam a kékeknél.”Az Interből akar erősíteni a Perugia. A táblázaton meglehetősen rossz helyen álló umbriai gárda a Milánóban keveset alkalmazott görög Karaguniszt és az Angliába kölcsönadott, ám onnan távozni akaró francia Dalmat-t akarja kölcsönkérni a kék-feketéktől. Mint ismeretes, a két klub között jó a viszony, hiszen annak idején például Materazzit az Internek adta el Luciano Gaucci, a Perugia szangvinikus elnöke."Mindent kategorikusan cáfolok.” Luca Campedelli, a Chievo elnöke és tulajdonosa ezzel a mondattal válaszolt azokra a hírekre, amelyek szerint parmai befektetők egy csoportja érdeklődik a veronai sárga-kékek iránt. "Milánóban töltöttem egy napot, ahol televíziós ügyekben tárgyaltam, de senkivel sem találkoztam, aki Parmából jött volna. Hihetetlen, hogy egyesek a semmiből is megpróbálnak szenzációt csiholni” – mondta az elnök.
Legfrissebb hírek

Már a csoportkörben is lesz mit nézni a férfi vízilabda-vb-n

Vizes vb 2025
3 perce

Kölcsönben folytathatja a Barcelona magyar kapusa – sajtóhír

Légiósok
3 perce

Megműtötték a Paks válogatott játékosát

Európa-liga
23 perce

Pethő Ákosnak csak egy meccs miatt van hiányérzete

Kosárlabda
38 perce

Vécsei Bálint: Már jó néhány ilyen meccsen játszottam, nem ijedek meg senkitől

Európa-liga
55 perce

Nemet mondott Szaúd-Arábiára Rodrygo; a PL-ből igazolna csatárt a Roma – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Veretlenül zárta a csoportkört a férfiválogatott a strandkézilabda Eb-n

Kézilabda
1 órája

Nem tudott leszállni a Real Madrid gépe, törölték a klubvilágbajnoki elődöntő előtti sajtótájékoztatót

Klub-vb
1 órája
Ezek is érdekelhetik