Kína továbbra is veretlen

DROPPA GERGELYDROPPA GERGELY
Vágólapra másolva!
2003.11.14. 21:44
Címkék
Hajrájához ért a Japánban zajló női Világkupa, hiszen csütörtöktől kezdve az utolsó körben játszanak egymással a csapatok, és itt már akadtak meglehetősen érdekes mérkőzések, ugyanis a szervezők a végére tartogatták az igazi rangadókat.
Arról már egy korábbi számunkban írtunk, hogy a brazilok igen gyengécskén kezdték ezt a tornát, de mostanra úgy tűnik, rendesen belerázódtak: csütörtökön a házigazda Japánt sikerült megverniük, majd pénteken következett az Egyesült Államok elleni találkozó. Az összecsapás alig tartott tovább egy óránál és a dél-amerikaiak fölényes sikerével zárult, ez pedig – függetlenül az utolsó játéknaptól – máris biztos olimpiai kvótát jelentett számukra. Van azonban még egy csapat, amely már biztos résztvevője a 2004-es athéni játékoknak, ez pedig Kína, amely Brazíliával ellentétben folyamatosan bravúros játékkal, a legutóbbi fordulóban a világbajnok olaszok legyőzésével vívta ki a részvétel jogát.9. női Világkupa, Japán
9. forduló:
9. forduló:
Kuba–Olaszország 3:0 (22, 22, 22), Kína–Egyesült Államok 3:2 (20, –20, –24, 20, 11), Japán–Brazília 0:3 (–21, –21, –23), Dél-Korea–Dominikai Köztársaság 3:0 (20, 21, 16), Lengyelország–Argentína 3:0 (16, 18, 21), Törökország–Egyiptom 3:0 (20, 15, 8). 10. forduló: Brazília–Egyesült Államok 3:0 (15, 23, 20), Kína–Olaszország 3:0 (24, 18, 20), Japán–Kuba 3:2 (–15, 19, –21, 21, 13), Lengyelország–Dél-Korea 3:0 (19, 25, 21), Törökország–Argentína 3:0 (14, 18, 21), Dominikai Köztársaság– Egyiptom 3:0 (14, 15, 19).
Az állás: 1. Kína 20 pont (30:4), 2. Brazília 19 (28:6), 3. Egyesült Államok 17 (25:13), 4. Olaszország 17 (21:11), 5. Japán 17 (22:16), 6. Kuba 16 (24:15), 7. Törökország 14 (19:20), 8. Lengyelország 14 (15:22), 9. Dél-Korea 13 (15:21), 10. Dominikai Köztársaság 12 (8:25), 11. Argentína 11 (3:27), 12. Egyiptom 10 (0:30)
Legfrissebb hírek

Petrenkó Brigitta: úgy érzem, szintet léphetek a lengyel röplabda-bajnokságban

Röplabda
3 perce

Sorsoltak a Konferencialigában is – a Puskás Akadémia és az ETO FC Győr szerdán kap ellenfelet

Európa-konferencialiga
28 perce

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
40 perce

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
49 perce

Neymar iránt BL-szereplők is érdeklődnek?; Igazolt a Fradi – keddi transzferhíradó

Minden más foci
56 perce

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
1 órája

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
1 órája

Cselgáncs-vb: Özbas Szofi a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2 órája
Ezek is érdekelhetik