Kétszázmilliót osztanak

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
2003.11.11. 22:29
Címkék
A Nemzeti Sportszövetség elnöksége legutóbbi ülésén megnyugvással értékelte, hogy a kormány által már elfogadott sporttörvénytervezetbe az NSSZ módosító javaslatainak túlnyomó többségét beépítették. De más jó hírről is beszámolt a testületi fórum után Berényi János elnök: "A tavaly megítélt hétszázmillió forintnyi szétosztható támogatás harmadik kétszázmilliós részletét is átutaljuk december elejéig a sportági szakszövetségeknek. Miután csak félmilliárdra volt garancia, a maradék pénz sorsa sokáig bizonytalan volt. Úgy tűnt, hogy nem jut rá a költségvetési tartalékból, de aztán a GYISM segítségével, a Wesselényi Alapítvány bekapcsolódásával ez az összeg is rendelkezésre áll.”Az NSSZ pályázatot írt ki az ez évi, 22.5 milliós tartalék elköltésére. Ennek értelmében 12.5, illetve 10 millió forintra osztották az összeget, amelyet a nemzetközi sportszervezetekben tisztséget betöltő magyar sportdiplomaták utaztatására, illetve az utánpótláskorú versenyzők külföldi szereplésére lehet felhasználni.Az elnökségin az NSSZ egyes bizottságainak struktúraváltozását is jóváhagyták. Elbert Gábor főtitkár elmondta, hogy fő feladatuk az adott szakterületen feltárni a teljes magyar sport problémáit, és megoldási lehetőséget találni. A nemzetközi és európai integrációs bizottság elnöke Baráth Etele lett (tagjai között van Berzi Sándor, Berényi János, Kaplár F. József), a gazdasági bizottságé Szabó András, a tornaszövetség első embere és a sportszakmai és utánpótlás-bizottságé Hajdú János, a hazai kézilabda-szövetség alelnöke lett. Ez utóbbi testület tagjai közt találhatjuk Bódi Jenőt és Pécsi Gábort, az öttusaszövetség főtitkárát is. Az említett testületeken kívül átalakult a jogi, a marketing- és kommunikációs, valamint a felvételi és minősítőbizottság is.
Legfrissebb hírek

Egy héten belül lesz szövetségi kapitány az Olasz Labdarúgó-szövetség elnöke szerint

Foci vb 2026
14 perce

Az angol–kongói meccs dióhéjban

Foci vb 2026
15 perce

Támadót szerződtetett az NB II-es DVTK, többekkel még tárgyalnak, s távozó is van

Labdarúgó NB II
17 perce

Pedri szerint a spanyolok célja a vb-döntő

Foci vb 2026
19 perce

Elkezdődött a Belgium–Szenegál összecsapás!

Foci vb 2026
26 perce

Pedri: Még mindig aranyesélyesek vagyunk

Foci vb 2026
40 perce

Vb 2026, a 16 közé jutásért: Belgium–Szenegál 0–1

Foci vb 2026
42 perce

Amikor annyira alacsony vagy, hogy ki kell cserélni előtted a játékoskísérőt...

Foci vb 2026
58 perce
Ezek is érdekelhetik