Enyhítés THG-ügyben?!

Vágólapra másolva!
2003.11.11. 12:25
Címkék
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) enyhébb büntetést ígér a THG-botrányban érintett sportolóknak, ha további, doppingolással kapcsolatos titkokat hoznak nyilvánosságra. "Létezik egy szabály, és nem zárom ki, hogy ebből megpróbálunk hasznot húzni. Először azonban szeretnénk kideríteni, hogy pontosan mi is történt” – mondta Gyulai István, az IAAF főtitkára. Jelenleg öt olyan esetet vizsgálnak, amely az új doppingszerrel, a tetrahidrogesztrinonnal (THG) kapcsolatos. Az egyik lebukott Dwain Chambers (képünkön), a britek Európa-bajnok sprintere, s ahogy Nick Davies, az IAAF szóvivője fogalmazott: akár az ő esetében is két évről egyre csökkenthetik az eltiltás időtartamát, feltéve, ha bizonyos információkkal szolgál.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz csapat Eb: ezúttal a rutinszerzés a fontos

Egyéb egyéni
28 perce

F1 75: ütközés, rekordszámú bokszkiállás és utolsó körös előzés – Button utolsóból első a kanadai káoszban

F1
40 perce

Heti légiósprogram: rajtol a Serie A és a Bundesliga

Légiósok
1 órája

Úszás: ifjúsági világbajnokság Romániában 13 magyarral

Utánpótlássport
1 órája

Lukaku hosszú időre kidőlt, csatárt keres a Napoli

Olasz labdarúgás
2 órája

Robbie Keane szerint kulcsfontosságú, hogy ne kapjon gólt a Ferencváros

Bajnokok Ligája
2 órája

Birkózás: mindhárom magyar kikapott a nyolcaddöntőben az U20-as vb-n

Utánpótlássport
3 órája

Oscar Piastriról lelátót neveznek el Melbourne-ben

F1
3 órája
Ezek is érdekelhetik