Megbotlott a Porto

GY. B.GY. B.
2003.11.10. 21:19
Címkék
Szinte szenzációszámba megy, hogy a Porto nem nyert a bajnokság soros fordulójában, José Mourinho alakulata eddig ugyanis az Amadora kivételével minden egyes ellenfelét két vállra fektette.
Most a Moreirense állta útját az olykor nagyon haloványan futballozó címvédőnek, amiért Mourinho mester kicsit mérges is volt. "Nem az ellenfelünk érdeme, hogy pontot szerzett, sokkal inkább a mi kritikánk az egy egy. Az első félidőben kifejezetten rosszul játszottunk” – vélekedett a portói szakvezető, aki azért hozzátette: a jókora előny tudatában nem izgul.A Benfica mindenesetre az Alverca legyőzésével hozott két pontot a listavezetőn. A mérkőzés hőse Tiago volt, aki másfél hónap után talált ismét az ellenfél kapujába, sőt, mindjárt két szép góllal vállalt oroszlánrészt csapata sikeréből. "Ma tényleg jól játszottunk, az első perctől az utolsóig mi uraltuk a játékot. Mindössze az állított labdás szituációk miatt kellett rászólnom a játékosokra” – mondta a Benfica edzője, José Antonio Camacho, aki Fehér Miklósnak ezúttal csak a 88. perctől adott játéklehetőséget, Nuno Gomes cseréjeként.SuperLiga
11. forduló.
11. forduló.
Vasárnap esti mérkőzések: Alverca–Benfica 0–3 (Tiago 12., 82., Geovanni 73.), Moreirense–Porto 1–1 (Manoel 28., ill. McCarthy 23.). A Pacos Ferreira–Sporting mérkőzés lapzártánk után ért véget.
Az élcsoport: 1. Porto 29 pont, 2. Braga 21, 3. Beira Mar 20 (20–13), 4. Boavista 20 (12–5), 5. Benfica 20 (10–5, 10 mérk.), 6. Sporting 19 (10)
Legfrissebb hírek

Rúsz Márton U21-es Eb-selejtezőt vezet

Minden más foci
18 perce

Billie Jean King-kupa: elsőként a csehek jutottak be a legjobb négy közé Sencsenben

Tenisz
19 perce

Pálinger Katalin: Fontos erőfelmérő és mérföldkő előtt állunk

Kézilabda
28 perce

Ír–északír csata az Arsenal játékosáért, aki a mieink ellen is pályára léphet

Minden más foci
31 perce

Férfi röplabda Eb: Franciaország az első elődöntős

Röplabda
34 perce

Sportszerűtlen ultrái miatt fizethet a Juventus

Olasz labdarúgás
58 perce

Telt házra, kiváló hangulatra és minőségi ellenfélre számít a DAC grúz csatára a Puskás Arénában

Minden más foci
1 órája

100 éves a Fiorentina, 1. rész: a 30. születésnap szebben sikerült

Képes Sport
1 órája