Ismét feltámadt a Colorado

Vágólapra másolva!
2003.11.10. 20:32
Címkék
A maga nemében elképesztő, amit a Colorado hokisai művelnek: a denveri csapat egymás után a negyedik mérkőzésén szerzett legalább egy pontot úgy, hogy két harmad után vesztésre állt, és ebből a négy találkozóból hármat ráadásul megnyert.
New Yorkban, a Rangers jegén kezdődött minden, ott 40 perc után 0–2-re álltak Sakicék, onnan nyertek végül 3–2-re hosszabbítás után, majd a Minnesotával szemben csikartak ki 4–4-es döntetlent az utolsó harmadban két gólt ütve. Aztán a Phoenix következett (0–1-ről 2–1), legutóbb meg a nyerésben lévő Chicago otthonában rendezte át az eredményjelzőt az Avalanche, amely 1–3 után a harmadik játékrészben egyenlített, a hosszabbításban meg beütötte a győztes gólt – az külön pikantériája a Colorado legújabb "fordítós” hadműveletének, hogy a főszerepet Konowalchuk játszotta, aki néhány hete lépett le a süllyedő washingtoni hajóról. A remek csatár a harmadik harmad derekán egy kósza lövésébe piszkált bele gólt érően (3–3), majd a hosszabbításban ugyanehhez a koreográfiához ragaszkodva a győzelmet is megszerezte a Kariyát és Foote-ot nélkülöző Coloradónak.Anaheimben és Raleighben szintén hosszabbítottak: előbbi helyszínen a Mighty Ducks a Phoenixet gyűrte le, és ezzel elkerülte, hogy sorozatban harmadszor is az extra játékrészben maradjon alul, míg a Carolina csarnokában a hirtelen halál sem hozott döntést, így méltán emelhették pajzsra a Tampa pontszerzésében elévülhetetlen érdemeket szerző Grahame-et. A Lightning cserekapusa 91 lövésből 88-at megfogott az idényben, és mivel az első számú hálóőrt Habibulinnak hívják, azon sem kell csodálkozni, hogy a floridai együttes kapta a legkevesebb gólt a ligában. A Columbus újabb győzelmét meg azért érdemes kiemelni, mert a góllövéshez nem igazán értő, ellenben a liga legdurvább játékosának számító (nem véletlenül hiányos fogsorú…), ezúttal kétszer is eredményes Shelleynek köszönheti.NHL, alapszakasz, 33. játéknap
Columbus Blue Jackets–Calgary Flames 4–3
Columbus Blue Jackets–Calgary Flames 4–3
(1–1, 3–1, 0–1). Gólszerző: Shelley (15., 30. – az első emberelőny), Cassels (31. – ee.), Sanderson (32. – ee.), ill. Reinprecht (3.), Iginla (27.), A. Ference (42.). Kapusok: Denis 42 védés/45 lövés, ill. McLennan 16/19, 30:26-tól Sabourin 8/9
Carolina Hurricanes–Tampa Bay Lightning 1–1 (0–1, 1–0, 0–0, 0–0). G: M. Murray (30.), ill. Stillman (18. – ee.). K: Storr 25/26, ill. Grahame 38/39
Chicago Blackhawks–Colorado Avalanche 3–4 (0–0, 3–1, 0–2, 0–1) – hoszszabbítás után. G: Arnason (27.), Dempsey (34. – ee.), Poapst (37.), ill. Hejduk (24. – ee.), Tanguay (49. – ee.), Konowalchuk (52., 65.). K: Leighton 29/33, ill. Aebischer 24/27
Anaheim Mighty Ducks–Phoenix Coyotes 2–1 (1–0, 0–1, 0–0, 1–0) – h. u. G: Rucchin (15. – emberhátrány), P. Sykora (64.), ill. Nagy (39.). K: Giguere 27/28, ill. Bierk 16/17, a 2. harmadtól Burke 28/29

Menesztették Keenant

SUNRISE. A Florida menesztette posztjáról Mike Keenan főedzőt, aki az idényben mindössze öt győzelmet könyvelt el együttesével. A neves szakember helyét átmenetileg az általános menedzser, Rick Dudley veszi át a kispadon.
Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Ferencváros–Qarabag a BL-főtábláért

Minden más foci
3 perce

A magyar Facchetti – Malonyai Péter publicisztikája

Magyar válogatott
19 perce

Dráma Cincinnatiben: Sinner öt játék után feladta az Alcaraz elleni döntőt

Tenisz
37 perce

A városi riválisnál köthet ki Eze, kútba esett Lookman átigazolása – hétfői transzferhíradó

Minden más foci
51 perce

Tükörsimán ment tovább Fucsovics Winston-Salemben

Tenisz
54 perce

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
59 perce

Német Kupa: szétlövésben jutottak tovább Dárdaiék

Német labdarúgás
1 órája

Labdarúgó NB I: két légiósától is megvált a Debrecen

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik