Fernandez követi Clementét

GY. B.GY. B.
Vágólapra másolva!
2003.11.05. 20:56
Címkék
Hiába élvezte Daniel Sánchez Libre klubelnök bizalmát, az idényt tragikusan kezdő Espanyol edzőjét, Javier Clementét mégis menesztették a barcelonai klub kispadjáról.
A kék-fehér csapat fennállása legrosszabb rajtját produkálta (produkálja?) ebben az idényben, az eddig megszerezhető harminc pontból mindössze ötöt volt képes begyűjteni, amiért a szurkolók érthető módon a szakvezető és újabban már Sánchez Libre fejét is követelték. Némiképp meglepő, de a presidente előbb a saját sorsát tette a szimpatizánsok kezébe (a Zaragozától hazai pályán 2–0-ra elveszített mérkőzést követően kijelentette: a december 11-i közgyűlésen kész lemondani, ha a szavazati joggal rendelkező bérletesek úgy döntenek), minthogy menessze Clementét. Végül azonban engedett a vezetőségben többségben lévő, a trénerváltás mellett kardoskodó kollégáinak, és kedd este egyoldalúan felbontotta a vezetőedző, valamint segítői és Sergio Morgado technikai igazgató szerződését.Ezzel persze nem zárult le az ügy, hiszen amellett, hogy az anyagilag éppcsak talpra álló Espanyol jelentős végkielégítést köteles fizetni a menesztetteknek, a csapat még nem kúszott feljebb a táblázaton. Az új edző Luis Fernandez lett, aki (több más érdeme mellett) ezüstérmet szerzett az Athletic Bilbao mestereként az 1997–1998-as évadban, és akit legutóbb a Paris Saint-Germain kispadján láthattak a futballrajongók – a sors iróniája, hogy a baszk szakember éppen egykori sikerei helyszínén, a San Mamés-stadionban kezdheti meg a pontok gyűjtögetését új csapatával. "Nagyon boldog vagyok, hogy ismét a spanyol élvonalban dolgozhatok, hiszen amellett, hogy a Primera División a világ legerősebb ligája, nekem most minden jelentős ajánlat ajándék. Csak az válogathat a csapatok között, aki sikereket ért el, én viszont az elmúlt években nem tartoztam a sikeredzők közé” – mondta nyílt önkritikával Fernandez.
Legfrissebb hírek

IFFHS: Varga Barnabás az elmúlt öt év 21. legeredményesebb futballistája

Minden más foci
1 perce

Svájc az egyetlen jelölt a 2038-as téli olimpia megrendezésére

Téli sportok
44 perce

Elindult a jegyértékesítés az FTC Ludogorec elleni El-mérkőzésére

Európa-liga
47 perce

Gyász: elhunyt az olimpiai bajnok lengyel ökölvívó

Ökölvívás
1 órája

NFL: visszavág a Seahawks a Patsnek és megnyeri a Super Bowlt? – vendégünk Kun Zsolt „Maka”

Amerikai sportok
1 órája

Gruber Zsombor: Varga Barnabás azt mondta, vegyem át a helyét

Labdarúgó NB I
1 órája

Az első 100-szorosok, 3. rész, Didier Deschamps: mindenki Abel Xavier kezezésére emlékszik

Képes Sport
1 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
2 órája
Ezek is érdekelhetik