Hét maratoni öt helyen

2003.11.03. 21:03
Címkék
Két kalandvágyó brit futó hét nap alatt hét maratonit teljesített a világ öt kontinensén! A hihetetlennek tűnő vállalkozás vasárnap, a New York-i maratonin ért véget.
Ranulph Fiennes és Mike Stroud együtt, 5:25:46 óra alatt ért célba az amerikai metropolisz hagyományos versenyén. "Miért ne?” – mondta az AP hírügynökségnek Stroud, miután társával lefutott több mint 295 kilométert, amellett 72 405 kilométert utazott. Az őrültnek titulált két szigetországi amatőrt elhatározásától az 59 éves Fiennes júniusi szívműtéte sem tudta eltántorítani. A mutatvány Chilében kezdődött, majd a Falkland-szigetekre és Sydneybe repült a páros. A következő állomáson, Szingapúrban majdnem kudarcba fulladt a vállalkozás, Stroudnak ugyanis a 32 fokos melegben orvosi segítségre volt szüksége a táv teljesítéséhez, de ez sem adott felmentést számukra a folytatás alól. Következett a hazai pálya, London, majd egy éjszakai kairói futás, végül New York. A Nagy Alma viadalán, 33 ezer induló között bizonyára különösen érezte magát a furcsa páros, hiszen a korábbi hat maratonit nem versenyszerű körülmények között, hanem kettesben – igaz a média erős érdeklődése mellett – teljesítették.
Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: András Csaba történelmet ír, első kiemelt Linzben

Egyéb egyéni
12 perce

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
18 perce

ERSTE LIGA, ADATBANK, 2026–2027

Jégkorong
21 perce

Súlyemelő-világcsúcsok születtek az Ázsiai Játékokon

Egyéb egyéni
31 perce

A Puskás Arénától a falusi pályákig

Minden más foci
39 perce

Mexikói vezetőedzőt nevezett ki a Valencia – hivatalos

Spanyol labdarúgás
50 perce

Turós Izabella számára egy álom megvalósulása a Spartathlon-részvétel

Csupasport
55 perce

Férfi kosár: a nehézségek összekovácsolják a Honvédot

Kosárlabda
58 perce