New York-i sprintbefutó

Az indulók létszáma máris rekord volt, hiszen a Staten Island-i rajt után több mint harmincezren futottak át a Verezano-hídon, ismét felejthetetlen látványt nyújtva ezzel a televíziónézők milliói számára. Miként a legrangosabb maratonikon hagyomány, az elit női mezőny a legjobb férfiak és a hatalmas tömeg előtt indult. A hölgyek közül a pályacsúcsra leginkább a 2001-es bajnokot, a kenyai Margaret Okayót tartották esélyesnek, valamint az abban az esztendőben Chicagóban világcsúcsot elérő Catherine Nderebát. A férfiaknál a tavalyi győztes kenyai Rodgers Rop kemény ellenfelet kapott Julio Rey személyében. A vb-ezüstérmes spanyol azonban hallatlanul balszerencsés volt, 20 perccel a rajt után ugyanis egy frissítőállomásnál öszszeütközött egy vetélytársával, kifordult a bokája, és a verseny feladására kényszerült. Noha egy maratoni 30-35 kilométer után kezdődik igazándiból, ez a verseny Reynek már 7000 méter után véget ért.

A női élmezőny 3:20 perces ezer métereket teljesített a kezdeti időszakban, míg a férfiak néhány másodperccel három perc fölötti iramot diktáltak. A viadalról feltétlenül tudni kell, hogy itt lehetetlen világcsúcsot futni, mivel a rengeteg híd, no és a dimbes-dombos terep nehezen futhatóvá teszi a pályát. De New Yorkban győzni, az felér egy világbajnoki címmel, sőt a profik között talán nagyobb is az értéke, mint a világelsőségnek. A pénzdíj ezt támasztja alá: a győztes akár 160 ezer dollárral is gazdagabban távozhat.
A nők fél távnál eséllyel pályáztak a 2:24:21-es útvonalcsúcsra, 1:12:07 óra telt el ugyanis a startpisztoly eldördülése után, amikor hatan szinte teljesen egyszerre értek ehhez a ponthoz. A férfiaknál már ekkor látszott, hogy nagy időre nincs esély, az élen futók inkább egymásra figyeltek, nagy meglepetést nem jelentett, hogy az első nyolc között csak kenyai atléta vitézkedett. A hölgyeknél Leah Malot, Margaret Okayo és Catherine Ndereba mellett ott futott egykori honfitársuk, a hollanddá lett Lornah Kiplagat, valamint két orosz: Ludmila Petrova és Firaja Szultanova is. Közülük Okayo és Ndereba bírta a legjobban. Harminckét kilométernél már ők voltak az élen, a többiek leszakadtak. Okayo, a New York-i verseny specialistája pedig pontosan érezte, hol kell úgy megnyomnia a tempót, hogy azt ellenfele már ne bírja el. És azt sem szabad elfelejteni, hogy az ő lábában eggyel kevesebb maratoni volt az idén. Ndereba ugyanis tavasszal Londonban már remekelt (2:19:55), igaz, ez akkor nem volt hírértékű Paula Radcliffe világcsúcsának árnyékában. Ezt követően azonban világbajnoki címet szerzett Párizsban. Okayo pedig a tavaszi bostoni negyedik helye után feljövőben volt, ezt bizonyította szeptember 28-án Udinében elért félmaratoni egyéni csúcsa is.
Egyszóval Margaret Okayo jókor váltott ritmust, és olyan erős tempót diktált, hogy azzal új pályacsúcsot, 2:22:31-et ért el. Ndereba sem tűnt elégedetlennek a második helyével, mint ahogy Lornah Kiplagat is boldogan mosolygott a novemberi hőségben. Hisz ne feledjük, New Yorkban vasárnap délelőtt jóval 20 fok fölött volt a hőmérséklet!
A férfiaknál a várakozásoknak megfelelően Rodgers Rop vitte a prímet, no meg Martin Lel. A két kenyai sokáig egymás mellett haladt, majd az utolsó kilométereken Lel egy kissé ellépett nevesebb vetélytársától. De ez inkább úgy tűnt, mintha Rop beállt volna ellenfele szélárnyékába egy kicsit pihenni. Már amennyire egy maratoni végén pihenésről beszélhetünk kilométerenkénti majdnem háromperces tempónál. Ez már annak a jele volt, hogy Lel jobban bírja, és élete legjobb eredményéhez, a tavalyi velencei maratonin elért 2:10:02-höz közeli idővel ért át elsőként a célvonalon. Érdekesség, hogy az élmezőnyben a kenyaiak közé be tudott kerülni két olasz. Alberico Di Cecco az ötödik, Ottavio Andriani pedig a hatodik lett.