Athén: csak azért is aranyérem

– Sok világverseny után kérdeztük már öntől, ezúttal is ezzel kell kezdenem. Hogy érzi, elveszítette az aranyat, vagy nyert egy ezüstöt?
– Most úgy érzem, nyertem egy aranyat, de elvették tőlem!
– Ennyire egyértelműen ön ellen pontozott a mérkőzésvezető?
– Én sohasem szoktam a bírókra panaszkodni, a múltban is mindig elismertem, ha hibáztam, és amiatt veszítettem el a döntőt. De most botrányos volt a pontozás, és nemcsak én vagy Komáromi Tibor gondoljuk így, hanem a döntő után más országbéli edzők, birkózók is odajöttek, és azt mondták, ezt a meccset én nyertem. Volt egyszer egy két pontot érő pörgetésem, igaz, a zóna széléről, de meg szokták adni, Füredy Levente a bronzmeccsén még inkább kívülről indította az akcióját, és neki megadták a pontokat. Aztán amikor Barojev megpörgetett engem, visszafordultam rá, gyakorlatilag alattam volt, erre két pont járt volna nekem, egy neki, ehelyett ő kapott kettőt, én meg egyet sem. Volt egy kontaktusból való felállásom, emelésem, nem adták meg érte az egy pontot, mint ahogy arra sem kaptam semmit, amikor az orosz kigyalogolt a zónából az egyik összekapaszkodás során. Általános vélemény szerint úgy hat–kettőre nyertem a döntőt.

Orosz csevej a fináléban

– Összekapaszkodásból csakugyan volt bőven a döntőben. Végig ön hajtotta az oroszt, négyszer is leküldték őt parterbe, de nem tudott rajta akciót csinálni. Nem ezen múlt?
– Kétszer megpörgettem, de nem adtak érte pontot. Ne felejtse, hogy százhúsz kilót megmozdítani a meccs vége felé, hat-hét perc birkózás után, amikor már csupa izzadtság, és csúszik, egyáltalán nem olyan könnyű. Meg már a meccs előtt is tudtam, hogy nehéz dolgom lesz…
– Hogyhogy?
– Amikor megláttam a magyar birkózók régi kedves ismerősét, a lengyel Andzrej Supront, tudtam, hogy hihetetlenül nehéz dolgom lesz. Két éve az isztambuli Eb döntőjében is ellenem fújt, Hirbik Csaba világbajnoki döntőjét is az orosznak fújta, de Berzicza Tamástól is vett már el meccset. Szereti nagyon a magyarokat, na! Annak idején, birkózókorában Kocsis Ferenc annyiszor elverte őt, hogy ez, úgy látszik, maradandó nyomot hagyott benne. Hogy mást ne mondjak, a lengyel bíró és Barojev oroszul diskurálgattak a döntőben az egyik összekapaszkodásnál. Barátilag figyelmeztette Barojevet, hogy fogd össze, mert megintelek… Kell ennél több?
– Isztambulban megpörgette a törököt, és nyert. Most ez nem sikerült. Azaz továbbra is azt mondom, ha a sok parter során egyszer is felszántja Barojevvel a szőnyeget…
– Mondom, nem sikerült. Kétszer megpörgettem, aztán meg már tudta, mivel fogok próbálkozni, és jól ki tudta védekezni a kísérleteimet. Azt is mondom még egyszer, ezt a meccset én nyertem, tükörbe merek nézni. A mostani döntőben bátran és jól birkóztam, és mindent megtettem a sikerért.
– Ezek szerint a korábbi finálék során nem birkózott bátran?
– Mindig elismertem, hogy a döntőkre ha fizikálisan nem is, de fejben elfáradtam. Pszichikailag nem bírtam a nyomást, azt éreztem, hogy úristen, mi lesz, ha nem sikerül.
– Ezek szerint hisz istenben?
– Igen, hiszek. Azt vallom, semmi sem történik véletlenül. Nevezzük istennek vagy sorsnak, talán megvan előre írva a történetünk. Bár nem vagyok mélyen vallásos, például meccs előtt nem szoktam imádkozni, de azért a sorsolásnál el-el röppen egy fohász. A pszichológusommal is azon dolgozom, hogy a sorsomat, amennyire csak lehetséges, én magam alakítsam. Azt mondják, segíts magadon, isten is megsegít.

Mentális módszerrel

– Mi történik a pszichológusnál egy ilyen foglalkozás során?
– Mentális gyakorlatokat végzünk, például most már úgy állok oda birkózni, hogy meg akarom verni az ellenfelet, és nem úgy, hogy meg kell vernem. Most akarom megverni, nem holnap, egy hét vagy egy hónap múlva vagy a következő meccsen. Ezenkívül mindig csak a következő mérkőzésre összpontosítok. Ma már nagyon kiegyenlített a mezőny, mindenki azt hiszi, hogy, áh, Deák Bárdos biztos eljut a döntőig, pedig ez nem ilyen egyszerű! A mostani vébén az Ahokas elleni negyeddöntő is nehéz összecsapás volt, el is bukhattam volna, úgyhogy sikerként könyvelem el, hogy bejutottam a döntőbe.
– Segített a mentális módszer a mostani döntőben? Mert ha gonoszkodni szeretnék, azt mondanám, a végeredményen nem látszik…
– Eddig pszichésen összeomlottam a döntőkben. Most mindenki láthatta, végigzavartam az oroszt a szőnyegen, bátran nekimentem, és nem rajtam múlott, hogy nem engem hoztak ki győztesnek.
– Ezek szerint a mostani döntő után nem eredtek el a könnyei…
– Nem, sőt, a dobogón állva még mosolyogtam is, és egyszer csak átfutott az agyamon, hogy ebben a hihetetlenül erős mezőnyben is már megint dobogón állhatok. Bezzeg Barojev lehajtott fejjel gubbasztott a doppingvizsgálat során. Ez sok mindent elárul…
– A döntő után lemerült a telefonja?
– Kis híján. SMS-üzenetek, gratulációk özönét kaptam, és szinte mindegyik ugyanazt tartalmazta: "Jó voltál, Misikém, hajrá tovább, Athénban tiéd az arany!”
– Elég erőt érez magában az olimpiai elsőséghez?
– Hogyne! Olimpiai bajnok akarok lenni Athénban!
– Félve és még véletlenül sem ön ellen szurkolva kérdezem: ha akkor sem sikerül?
– De sikerülni fog! Csak azért is! Itt van például Polyák Imre példája. Hány ezüstöt nyert, mégis kitartott, és végül már annyira akarta a sikert, hogy a bírók sem vehették el tőle. Vagy Csollány Szilveszter, aki szintén az ezüstöket gyűjtögette, aztán Sydneyben kétség sem fért hozzá, hogy ő volt a legjobb.
– Athénig ugyanígy dolgozik, mint eddig, vagy lesz új sikerrecept?
– Ugyanígy dolgozom, edzésen mindent beleadok. Néha már most is úgy kellett Bódi Jenőnek rám szólnia, hogy elég lesz, Misikém, ezt már hagyjuk! Erről jut eszembe, szeretném elmondani, hogy a válogatottnak nagyon jót tett, hogy visszakerült Jenő, remekül kiegészítik egymást Komáromi Tiborral, és ez látszik is a csapat eredményén. Nagyon örülök, hogy végre nem csak én hoztam haza érmet, Füredy Levente remekül birkózott.

Polyák Imre is büszke rá

– Szóval visszatérve a kérdésre, nem változtat, nem fejleszt semmit az olimpiáig?
– Ezt nem mondtam. Rengeteg javítanivaló van még az összekapaszkodásomon, a pörgetést kell még variálnom, és azt tervezzük, hogy külföldi edzőtáborokban, a legerősebb ellenfelekkel, mondjuk, Oroszországban készülünk.
– De gondolom, egyelőre még a pihenésé a főszerep.
– Még nem, most még a médiát kell kiszolgálnom, televíziós szereplések, interjúk, egyik a másik után.
– Így jár, aki világbajnoki érmes lesz…
– Örömmel teszem, és annak is nagyon örülök, hogy a média is sikerként értékeli a mostani ezüstöt.
– És a többiek? Edzők, ismerősök, no meg a pszichológus?
– Komáromi Tibor igen fukar szokott lenni a dicsérő szavakkal, de a döntő után most azt mondta, remekül csináltam. A pszichológusom szerint jó volt a mentális megközelítésem, de még nagyon sok dolgunk van, hogy Athénban már a bírók se tehessenek ellenem semmit. Polyák Imre szavainak is nagyon örültem, azt mondta, "Misikém, büszke vagyok rád!” De mégsem ezek a gratulációk estek legjobban. A reptéren odajött hozzám az orosz birkózóedző, megölelt és megcsókolt, mintha csak elismerte volna, hogy én voltam a legjobb!

A birkózó vb-ről:Füredy: örökölt küzdeni tudás