Már nem adják kölcsön

A Liverpoolt mesterhármassal kitömni valóban nem mindennapi élmény, pláne olyan futballista számára, akit ugyan eddig mindenki buzgón dicsérgetett, de a klubját ez nem akadályozta meg abban, hogy rendre kölcsönadja alsóbb osztályú egyesületeknek. Ebben az idényben viszont nagyon úgy tetszik, Lisbie végleg megunta a kényelmetlen procedúrát, mert nyolc nap alatt öt gólt szerzett. Beköszönt szeptember 20-án az Aston Villának (igaz, vesztes mecscsen), aztán három nappal később a Luton Town elleni Ligakupa-találkozón (amely 4–4-re végződött, de végül büntetőkkel továbbjutott a Charlton), s most a patinás Liverpool ellen már meg sem állt háromig.
Pedig Lisbie egy ideje lassan, ám biztosan kezdett belekövülni az "örök ígéret” szerepkörébe. A Charlton saját neveltjeként 1996-ban debütált a felnőttcsapatban egy Ligakupa-összecsapáson, a következő év janurjában az első gólját is összehozta, de nem írhatjuk, hogy a karrierje a későbbiekben egyenletesen ívelt volna felfelé – sokkal inkább hasonlított szinuszgörbére.

Minden tökéletesnek tűnt, amint egy nem hivatalos meccs erejéig behívták az angol korosztályos válogatottba, sőt 1998 márciusában lehetőséget kapott a First Division és az olasz Serie B ligaválogatottjának ütközetén. Vezetőedzője, Alan Curbishley azonban úgy gondolhatta, még nem elég érett, mert rövid időre kölcsönadta a harmadik ligás Gillinghamnek (más kérdés, hogy a Charlton nélküle nem harcolta ki a bennmaradást a Premiershipben).
Visszakerült az Athletichez, de hamarosan ismét kölcsönjátékos lett belőle, az ugyancsak harmadik vonalbeli Readingnél. Közben összeszedett egy térdszalagsérülést, úgyhogy vélhetően maga lepődött meg a legjobban, amikor gyógyulása után, a 2000–2001-es évad elején az újra Premier League-résztvevővé váló Charlton első csapatában találta magát. Négyszer kezdett – aztán a társak felépülése miatt a kispadra szorult –, és bár gólt nem szerzett az idény során, szégyent sem vallott. Ám a kőszívű Curbishley mester még mindig nem bízott benne eléggé, hősünk tehát megint csomagolhatott: ezúttal nem kellett messzire mennie, mert következő munkadója, a Queen’s Park Rangers is londoni.
Sokadik hazatérését követően kissé beindult a szekér, tetszetős győztes gólt rúgott az Ipswichnek, sőt, kisvártatva a Chelsea-nek is, a Spurst meg egyenesen kettővel kínálta meg. Nem csodálkozhatunk persze, hogy ennek ellenére hónapokig kellett győzködni, mire meghosszabbította a szerződését, elvégre jogosan féltette hányatott pályafutását az újabb kölcsönadástól.
Az előző évadban háromszor talált be, mindannyiszor három pontot érően, s az Egyesült Államok elleni barátságos találkozón debütált a jamaicai válogatottban. A jelenlegi szezonban mostanáig – hét forduló alatt – ötször lépett pályára, és máris négy gólnál jár, ami sokat ígérő produkció, különösen az eddigiekhez képest.
Talán még az őt az utóbbi időben gyakran kifütyülő szurkolók is elhalkulnak majd, ha így folytatja. "Először nagyon bántott a szurkolók reakciója, de most már úgy vagyok vele, ha jól játszom, előbb-utóbb úgyis abbahagyják” – mondta a minap igen bölcsen.