Török–lengyel finálé

DROPPA GERGELYDROPPA GERGELY
2003.09.27. 21:20
Címkék
Pokol vár a lengyel csapatra a vasárnapi döntőben! Ankarában 6000 fanatikus török drukker szurkol majd azért, hogy minél rosszabbul játsszanak, még akkor is, ha a szombati, németek elleni elődöntőben ugyanennyien űzték-hajtották őket. S hogy mire fel ez a szimpátia?
Sliwa és a többi lengyel remek támadásaival nem tudott mit kezdeni a német sánc
Sliwa és a többi lengyel remek támadásaival nem tudott mit kezdeni a német sánc
Sliwa és a többi lengyel remek támadásaival nem tudott mit kezdeni a német sánc
Sliwa és a többi lengyel remek támadásaival nem tudott mit kezdeni a német sánc
Sliwa és a többi lengyel remek támadásaival nem tudott mit kezdeni a német sánc
Sliwa és a többi lengyel remek támadásaival nem tudott mit kezdeni a német sánc
Grünék már egyszer az utolsó csoportmérkőzésük során megverték a házigazdákat, így egy esetleges Törökország–Németország meccstől jobban féltek, mint egy török–lengyeltől. A szurkolás megtette a magáét, de ne szaladjunk ennyire előre.
Az első szettben egyik csapat sem brillírozott, a játszma végén a lengyeleknek jött ki jobban a lépés, ennek köszönhetően vezetéshez jutottak. A következő játékrészben sokat javult a játék, ami főleg a mezőnymunkán látszott meg. A második technikai időnél már hat ponttal mentek a németek, amiből ötöt megtartottak, és Bouagaa bombája már az egyenlítést jelentette. Ezután lendületben maradtak a németek, ami meghozta a vezetést is, sőt a negyedik szettben 20:18-as előnyüknél már a legtöbben azt hitték, megvan a meccs, megvan a döntő. Ám mint kiderült, a lengyel együttes nem így gondolta, hiszen begyújtotta a rakétáit, és meg sem állt az egyenlítésig.

23. nôi Európa-bajnokság, Törökország
Elôdöntô: Lengyelország–Németország 3:2 (23, –20, –22, 22, 9), Törökország– Hollandia 3:0 (17, 22, 22). Az 5–8. helyért. Oroszország–Bulgária 3:2 (21, –28, 15, –26, 11), Olaszország–Románia 3:1 (–21, 15,
26, 21)
A döntő szettre újból megjött a szurkolók hangja, és a biztatásnak, no meg Glinga tökéletes játékának köszönhetően a felvonás közepére Mrózék már négypontos előnyt kovácsoltak öszsze . Ekkor időt kért a németek dél-koreai edzője, Li Hi Van, hogy egy utolsó kísérletet tegyen tanítványai felrázására. Nem sikerült, így a lengyelek nagy meglepetésre döntőbe kerültek.
Arról pedig a hazai válogatott gondoskodott, hogy a török drukkereknek minden örömük teljesüljön, hiszen fölényesen megverték Hollandiát, bejutva ezzel a fináléba. A mérkőzésen egy rövid időszaktól eltekintve – amikor a harmadik szett közepén két ponttal vezettek a németalföldiek – legfeljebb azon izgulhattak a törökökért szorítók, hogy éppen három vagy négy ponttal vezet-e a csapatuk. Neslihanék már eddig is túlteljesítettek minden várakozást, de mint tudjuk: evés közben jön meg az étvágy…
Legfrissebb hírek

Vb-2026: Harry Kane szerint véget érhet az angolok hatvanéves sikertelensége

Foci vb 2026
14 perce

Tour de France: Valter Attila bekerült a hivatalos matricás albumba

Kerékpár
24 perce

Révész Attila: Benn maradunk jövőre is

Labdarúgó NB I
35 perce

WNBA: még várni kell Juhász Dorka visszatérésére

Kosárlabda
1 órája

Megvan a Mohamed Szalah vezette egyiptomi vb-keret

Foci vb 2026
1 órája

Roland Garros: volt játékostárs irányítja Djokovics edzői stábját

Tenisz
1 órája

Darts: újabb játékos nyerte meg első PDC-tornáját; megszületett az idei legrosszabb körátlag

Egyéb egyéni
1 órája

Korcsolyasport: elnököt is választanak a küldöttek

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik