Három magyar eljuthat Athénba

VAD DEZSŐVAD DEZSŐ
Vágólapra másolva!
2003.09.26. 22:31
Címkék
Az olimpiai felkészüléssel kapcsolatos egyeztető megbeszéléseket a nyári szünet után a műugrókkal folytatták. A szövetség képviselői  Vereczkei Zoltán elnök, Gémesi László főtitkár és Benyák András vezetőedző  a vártnál gyengébb világbajnoki szereplés ellenére bizakodóan nyilatkoztak, és három magyar műugró athéni részvételét remélik.
A gyengébb vb-szereplést azzal indokolták, hogy az Egyesült Államokbeli tanulmányait tavasszal befejező Lengyel Imre a tanév során már nem vehetett részt az amerikai egyetemi bajnokságokon, és így a lényegesen kevesebb versenyalkalom miatt nem volt megfelelő önbizalma, biztonsága. De Barta Nóra is elmaradt a Világkupa-viadalokon nyújtott teljesítményétől.A gyengébb szereplésnek véleményük szerint előnye is van, hiszen Sydney előtt az elsők között szerezték meg a részvétel jogát, s a felkészülés hosszabb időszaka alatt kicsit talán lazítottak. Most rövidebb a felkészülés, jobban összpontosíthatnak, hiszen a február végén Athénban sorra kerülő Világkupán biztosíthatják olimpiai részvételüket. Helyzetüket a hazai téli edzések hiánya nehezíti. Németországban vagy Moszkva közelében próbálnak edzéslehetőséghez jutni, ami azért is fontos, hogy technikailag megfelelő ugrásaik biztonságát megszerezzék.A Budapesten rendezendő Eb helyszínének végső kiválasztása során csalódás érte a műugrókat. A korábban tervezett lágymányosi térségben épülő uszoda tervei szerint megfelelő fedett létesítményhez jutottak volna, ami hosszú távú megoldást kínált. Fedett műugrási lehetőséget azonban a Hajós-uszodában nem terveznek. Panaszukkal levélben fordultak Gyurcsány Ferenc sportminiszterhez.A szegény embert különben a közmondásbeli ág is húzza. Így például a Hajós-uszodából lába kelt három műugródeszkának, ami a jelenlegi jó időben is akadályozza a felkészülést…
Legfrissebb hírek

Sorsoltak a Konferencialigában is – a Puskás Akadémia és az ETO FC Győr szerdán kap ellenfelet

Európa-konferencialiga
23 perce

Megújul az ETO arculata, itt az új címer!

Labdarúgó NB I
36 perce

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
45 perce

Neymar iránt BL-szereplők is érdeklődnek?; Igazolt a Fradi – keddi transzferhíradó

Minden más foci
52 perce

A kolozsvári CFR vár a Paksra az Európa-liga selejtezőjének első körében

Európa-liga
1 órája

Jégkorong: igazi sztárparádé várható az olimpián

Jégkorong
1 órája

Cselgáncs-vb: Özbas Szofi a nyolcaddöntőben búcsúzott

Egyéb egyéni
2 órája

Roland Garros: Szabalenka elnézést kért Gaufftól a döntő utáni nyilatkozatáért

Tenisz
2 órája
Ezek is érdekelhetik