Veretlenek a lengyelek

DROPPA GERGELYDROPPA GERGELY
2003.09.21. 21:48
Címkék
Az ankarai hatosban a nap első meccsét a címvédő Oroszország játszotta az ellen a Szlovákia ellen, amely a nyitónapon nagyon sima vereséget szenvedett a németektől. Az első szett után még úgy tűnt, a szlovákok tartani tudják a lépést a szbornajával, de hamar kiderült: Gamováéknak nem lesz nehéz az újabb két pont megszerzése.
A torna másik helyszínén, Antalyában pedig két, győzelemmel kezdő válogatott, Ukrajna és Lengyelország feszült egymásnak. Ez meg is látszott a mérkőzésen, hiszen egyik csapat sem tudott nagyobb előnyre szert tenni az első játékrész elején. Végül a lengyelek nyugodtak meg előbb, és sikerült hárompontos vezetést összeszehozniuk, igaz, ez nem tartott sokáig: az ukránok 15:15-nél előbb utolérték riválisukat, majd meg is előzték, bár csak egy ponttal. Ekkor azonban felébredt rövid, de mély álmából a lengyel együttes, és néhány jól eleresztett ütésének köszönhetően már biztosan nyerte meg az első játszmát. A következő szett ugyanúgy kezdődött mint az első, vagyis nagy küzdelem, kis előny. Ebből a gödörből ismételten Agatáék másztak ki előbb (8:5). Mielőtt azonban teljesen megnyugodhattak volna, előkerültek a jó ukrán szervák, s ennek a felvonás közepére egyenlítés lett a vége (17:17). Ezután már hiába próbálkoztak Mrozék, ellenfelük nem engedte, hogy egypontosnál nagyobb előnyt szedjenek össze, sőt egy rossz nyitásfogadást követően máris Voronináéknál volt az előny, majd rögtön meg is duplázták azt (21:23). Ezt megőrizték a szett végéig, és egy jó sáncot követően máris 1:1 állt az eredményjelzőn. Következhetett tehát a harmadik felvonás, amelyben 3:3-ig együtt haladtak a csapatok, ekkor azonban jött a menetrendszerű hárompontos lengyel vezetés (6:3), a negyedik játékrészben ugyanígy. A két felvonás egészen a végjátékig megegyezett, akkor azonban az utolsó játszmában meg felkapaszkodtak az ukránok, de ez nem volt elég, a lengyelek meggyőző játékkal újabb két pontot szereztek.Az esti találkozók meghozták az Eb első vaskos meglepetését: a világbajnok olaszok sima vereséget szenvedtek a hollandoktól, míg a másik hatosban tovább menetelnek a házigazdák, akik vasárnap a szerbeket győzték le három szettben.23. női Európa-bajnokság, Törökország
I. csoport. 2. forduló (Ankara). Oroszország–Szlovákia 3:0 (25, 17, 19). Németország–Románia 3:0 (22, 22, 22). Törökország–Szerbia-Montenegró 3:0 (23, 20, 20). Az állás: 1. Törökország és Németország 4–4 pont (6:0), 3. Oroszország 4 (6:1), 4. Szerbia-Montenegró 2 (1:6), 5. Románia és Szlovákia 2–2 (0:6)
II. csoport. 2. forduló (Antalya). Lengyelország–Ukrajna 3:1 (19, –23, 19, 23). Bulgária–Csehország 3:0 (13, 17, 16). Hollandia–Olaszország 3:0 (20, 19, 18). Az állás: 1. Lengyelország 4 (6:3), 2. Hollandia 3 (5:3), 3. Bulgária 3 (4:3), 4. Olaszország 3 (3:3), 5. Ukrajna 3 (4:4), 6. Csehország 2 (0:6)
Legfrissebb hírek

Vb-2026: Harry Kane szerint véget érhet az angolok hatvanéves sikertelensége

Foci vb 2026
14 perce

Tour de France: Valter Attila bekerült a hivatalos matricás albumba

Kerékpár
24 perce

Révész Attila: Benn maradunk jövőre is

Labdarúgó NB I
35 perce

WNBA: még várni kell Juhász Dorka visszatérésére

Kosárlabda
1 órája

Megvan a Mohamed Szalah vezette egyiptomi vb-keret

Foci vb 2026
1 órája

Roland Garros: volt játékostárs irányítja Djokovics edzői stábját

Tenisz
1 órája

Darts: újabb játékos nyerte meg első PDC-tornáját; megszületett az idei legrosszabb körátlag

Egyéb egyéni
1 órája

Korcsolyasport: elnököt is választanak a küldöttek

Téli sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik