Szuper remekül védett

2003.09.17. 21:33
Címkék
Szuper Levente 27 perc alatt egy gólt kapott a St. Louis házibajnokságán. A magyar kapus a "Piros csapatban játszik, és együttese a 2. fordulóban 32-re kikapott az aranyszínűektől.
"Sok dolgom volt, az egy gól ellenére jól ment a védés. Mindenki megdicsért a találkozó után” – mondta Szuper az MTI-nek. A házitorna első napján több mint 10 ezer, most pedig 15 ezer néző látogatott ki a Savvis Centerbe. A jegyárak 15 és 125 dollár között mozognak, a bevételt jótékonysági célra fordítják. További hírek röviden. Európai túrájának első állomásán, Helsinkiben 5–3-ra győzött a Toronto a Jokerit ellen, és a kanadaiaknál gólt ütött Joe Nieuwendyk is, aki egy hete érkezett a bajnok New Jerseytől; a montreali Chad Kilger súlyos szemsérülést szenvedett az edzőtáborban, David Mulder csapatorvos egyenesen "félelmetesnek” nevezte a hokis állapotát, igaz, pontos diagnózist csak néhány nap múlva tud adni; bejelentette visszavonulását Richard Smehlik, aki tagja volt az 1998-ban olimpiai bajnoki címet szerző cseh válogatottnak, illetve az idén a Stanley-kupát elhódító New Jerseynek.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
3 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
8 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
29 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
35 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
40 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
53 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
56 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
59 perce