Ralph Firman rosszul lett a silverstone-i tesztelésen

2003.09.17. 20:10
Címkék
A Formula1-es csapatok a héten több helyszínen is tesztelnek, az idény utolsó két futama előtt roppant fontosak ezek a tréningek, amelyeken a Ferrari, a McLaren, a Williams és a többiek az utolsó simításokat végzik el a tengerentúlra szállítandó autóikon. A legnagyobb forgalom két spanyol helyszínen, Barcelonában és Jerezben van, mindkét pályán három team állt munkába kedden.
A világbajnoki címvédő és a pontversenyben vezető Michael Schumacher Jerezben száz kört tett meg (a Ferrari tesztpilótája, Felipe Massa Monzában körözött), a leggyorsabb köre közel egy másodperccel jobb volt, mint Nick Heidfeldé a Sauber-Petronasban. A mönchengladbachitól újabb egy másodperccel maradt el Ricardo Zonta a Toyotával. A Ferrari másik ásza, Rubens Barrichello azonban egyáltalán nem tesztel. Kisebb hátfájdalmai miatt hagyja ki a tréninget, Londonban és hazájában kapcsolódik ki a jövő hét végén tartandó Amerikai Nagydíj előtt. "Előkarácsonyi bevásárlást tartok – mondta a brazil, aki a hét végén harmadik lett Monzában. – Néhány napra Brazíliába is elutazom, hogy tökéletesen felépüljek abból a hátsérülésből, amelyet még a Magyar Nagydíjon szenvedtem el, amikor leszakadt az autóm bal hátsó kereke és a falnak csapódtam.”Barcelonában, a Circuit de Catalunyán Alex Wurz és David Coulthard is megelőzte Kimi Räikkönent, akinek nagy szüksége lenne a győzelemre Indianapolisban, mert csak így tudja életben tartani vb-reményeit. A finn mögött a toyotás Cristiano da Matta és a renault-s Franck Montagny végzett Katalóniában.A harmadik vb-esélyes, Juan Pablo Montoya Silverstone-ban készül a végső megméretésre, a Ralf Schumachert Monzában helyettesítő Marc Gené társaságában. Szerdán a Jordan-Fordban a már teljesen felépült Ralph Firman is munkához látott Angliában. Ám néhány óra száguldás után az ír rosszul lett, és Eddie Jordan nem is habozott sokáig, azonnal hívta Baumgartner Zsoltot, aki a Magyar és az Olasz Nagydíjon helyettesítette Firmant. Baumgartnernek a teszten és ha kell, az indianapolisi futamon is be kell ugrania az ír helyett."Ez elképesztő, hogy egymás után sokadszor ilyen lehetőséghez jutok! Szerencsére elkészült a vízumom, az útlevelem is megvan, csütörtök reggel Bécsen át repülök Angliába, ahol fontos teszt vár rám. Új alkatrészeket fejlesztett ki a csapat, ezeket délelőtt három órán át tesztelem majd” – mondta Baumgartner.Ralf Schumi reméli, neki sikerül meggyógyulnia az indianapolisi futamig, amelyen a pletykák szerint nem Gené, hanem Jacques Villeneuve helyettesítené. Ezt a szóbeszédet azonban mindegyik érintett nevetségesnek találta.Villeneuve-öt egyébként a BAR nemcsak egy egyszerű tesztelésen akarja öszszevetni Szato Takumával, hanem amolyan televíziós túlélőshow útján akarja kiválasztani Jenson Button jövő évi csapattársát. Összesen nyolcan indulnának a viadalon, amelyen az autóvezetést szakmai és szellemi vetélkedő, illetve fitneszprogram előzné meg. A feltételezhetően egy japán televíziós csatorna által kitalált ötletről Villeneuve hallani sem akar.Elkészült a Minardi jövő évi autója, amelyet már kipróbáltak Mugellóban. A tavalyi Arrows alapjaira megépített PS04-essel Jos Verstappen és Nicolas Kiesa első nekifutásra közel azonos időket autózott, mint a jól megszokott PS03-assal, amelyeket a versenyeken használnak.
Legfrissebb hírek

Hétfői sportműsor: folytatódik Indian Wellsben a női tenisz-világbajnokság

Minden más foci
2 perce

Piros Zsombor: Nincs több poénpingpong!; Supka Attila: A nyugdíjra még nem gondolok

E-újság
7 perce

Antonelli és Leclerc is büntetést kapott – változott a Sao Pauló-i Nagydíj végeredménye

F1
17 perce

Fradisták székeken – képeken a zöld-fehérek angyalföldi győzelme

Labdarúgó NB I
24 perce

Hogyan legyünk százévesek? – Csillag Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
29 perce

Fermín López két góljával nyert a Barcelona az Atlético Madrid otthonában

Spanyol labdarúgás
41 perce

Kicsit csípős szag volt – Osváth Attila a pályára szivárgó könnygázról

Labdarúgó NB I
44 perce

Borbély Balázs: Most nem a futball szépsége volt a fontos

Labdarúgó NB I
48 perce