Igaly saját magát is meglepte

– Címvédőként érkezett Ciprusra, a bronzéremmel végül elégedetten távozott?
– Maximálisan. Mivel a két héttel korábbi országos bajnokságon voltam igazán jó formában, féltem tőle, hogy a vébén a hatba kerülés is nagy falat lesz. Ezt látszott alátámasztani a lonatói Grand Prix-forduló is, amelyen ugyan egy jónak számító hatvankilenc korongos alapot lőttem, de nem könnyedén, hanem hihetetlen munkával.
– Erre Nicosiában úgy készülhetett a döntőre, hogy a hetvenöt korongból mindössze egyet hibázott el.
– Máig nem értem, hogyan tudtam új országos csúcsot lőni olyan körülmények között. Egyszerűen formán felül teljesítettem. A fináléban viszont visszaütött a kiugró eredmény. Igaz, az öt rontott korongból kettő nem csak rajtam múlott. Az egyiknél ugyanis a bíró rám indított, a másiknál meg szerintem bőven a szabályos három másodperc elteltével érkezett a korong, amikor már épp tettem volna le a puskát. De nem akarok kibúvót keresni, az a húsztalálatos is az én rottém volt.
– Azért bántja…
– Egy kicsit bánt, de ha reálisan nézem, akkor nincs okom elégedetlenkeni a bronzérem miatt.
– Azt megemészette már, hogy egyedüli magyar koronglövőként lesz jelen az athéni olimpián?
– Nagyon sajnálom, hogy így alakult, örültem volna, ha mondjuk a Sydneyben ötödik Gerebics Rolandnak megint sikerül kvalifikálnia magát. Mindenesetre nem érzem úgy, hogy egyedül leszek, hiszen több sportlövőnek is van már kvótája, és a novemberi légfegyveres Európa-bajnokságon még tovább nőhet ez a szám. A felelősség tehát sokfelé oszlik. Különben is, nekem csak az a fontos, amit én várok el magamtól, és mert maximalista vagyok, megint a legtöbbet igyekszem majd kihozni magamból az olimpián.
– De előtte még ott van a Világkupa-döntő. Eldőlt már, hol rendezik?
– Igen, a római helyszín állítólag már végleges. Ha pedig azon túl vagyok, akkor már tényleg vége a szezonnak, és jöhet a téli pihenés, feltöltődés.